Nem akármilyen módon sikerült megállapítani egy fehér törpecsillag tömegét, és az egykori marsi vízfelszín helyét; a James Webb kifogott a Google által fejlesztett mesterséges intelligencián és már ne keressük távcsővel az utóbbi hetekben földközelben járt üstököst. Az elmúlt két hét csillagászati-űrkutatási híreiből szemezgettünk.
Búcsú az üstököstől
Már közel 100 millió km-re jár és egyre csak távolodik a C/2022 E3 (ZTF) üstökös, amely az utóbbi hetekben izgalomban tartotta a bemutatócsillagászokat, az érdeklődőket és az asztrofotósokat is. A távolsággal pedig a fényessége és ezáltal a megfigyelhetősége is rohamosan csökken, Nem is beszélve a mostanság újra uralkodóvá váló felhőzetről (ez még a múlt szombati Mars mellett való elhaladást A vizuális észlelőknek így itt az ideje búcsút inteni az idei (remélhetőleg csak első) látványos üstököstől, ha pedig valaki még szeretné elcsípni, annak érdemes még ma este csatlakoznia egy távcsöves észleléshez (Bólyon például minden este várta az érdeklődőket a helyi csillagász közösség).
Az asztrofotósok számára még egy ideig érdekes témát fog adni a ZTF-üstökös; mint ahogy tette ezt az elmúlt napokban is, amikor egy kollégájával „randevúzott) az égbolton. A C/2022 U2 (ATLAS) üstökös természetesen csak látszólag volt közel hozzá, valójában jóval távolabb tartózkodik a Földtől, ezért is kisebb és halványabb az alábbi APoD (Astronomy Picture of the Day) felvételen.
Minden korábbinál egyértelműbb (és látványosabb!) bizonyítékát találták meg ez egykori marsi tengereknek
Az, hogy három milliárd évvel ezelőtt a Mars egy vízzel gazdagon borított bolygó volt, már régóta tudományos konszenzus tárgyát képezi. Bőséggel szolgáltattak ehhez bizonyítékot a folyómedrekre és -torkolatokra emlékeztető felszíni formák, az Opportunity és a Spirit roverek kőzetvizsgálatai, valamint utódjuk, a Curiosity helyszíni elemzései is. Így is akad azonban még jó pár nyitott kérdés, például, hogy pontosan mekkora részt borított folyékony víz?
A Curiosity frissen bemutatott eredményei erre a kérdésre szolgáltatnak további nyomokat. A kerekeken guruló fél-autonóm kőzetvizsgáló robot 2014-ben érkezett meg a marsi Gale-kráterbe, az utóbbi időben pedig a medence közepén emelkedő 5 km magas Mount Sharp-ra kezdett felkapaszkodni. Hatszáz méterrel a kráter síksága felett a kutatók már nem számítottak egykori víz nyomaira. A Curiosity azonban szulfitokban gazdag kőzetekre bukkant, amelyek földi körülmények között leggyakrabban akkor alakulnak ki, amikor a víz egy területről visszahúzódik és az kiszárad. A rover által közelebbről vizsgált sziklacsoportnak (lásd az alábbi képen) még a felszíne is rendkívül jellegzetesen redős, “hullámszerű”, ami fokozatosan visszahúzódó vízfelületről tanúskodik.
A csillagászat kifogott a Google MI-n
Az elmúlt hónapokban rengeteg beszédtémát generáltak az ingyenesen hozzáférhető mesterséges intelligencia szoftverek, különösen a “beszédes” ChatGPT. A múlt héten azonban a Google saját fejlesztésű MI-je, a Bard került a figyelem középpontjába, igaz, nem éppen pozitív értelemben.
Történt ugyanis, hogy a Google igazgatója, Sundar Pichai afféle tech-demonstrációként közzétette a Bard-dal folytatott rövid diskurzusát. Többek között azt kérdezte az MI-től, hogy milyen felfedezéseket tett a James Webb Űrtávcső, amelyeket a 9 éves gyermekének is elmagyarázhatna; az MI pedig készségesen és első ránézésre meggyőzően említette meg a legtávolabbi galaxis felfedezését és az első felvételt egy exobolygóról. Igen ám, de ahogy a csillagászat-kedvelők rögvest rámutattak, direkt képalkotással már eddig is történtek exobolygó-detektálások (igaz, mindössze kétucat esetben), az első ráadásul még 2004-ben!
Az apróságnak tűnő kiigazítás az interneten már óriási blamaként kezdett el terjedni, a Google-t birtokló Alphabet megavállalat részvényei pedig rövid időn belül 10%-ot estek.
Megjegyzés: természetesen egyik MI sem mentes még(!) a bagatell-hibáktól. Személyes kedvencem például a többször is megkérdezni a ChatGPT-t az Algopyrin hatóanyagáról és várni, hogy hanyadjára találja el. 🙂
Megmérték egy fehér törpe tömegét
Hogyan határoznád meg közvetlenül egy csillag tömegét? A feladat meglepően nehéz, sőt, szinte lehetetlen, ha nem kering semmilyen (detektálható) objektum a csillag körül. Ilyen esetekben csak az elméleti modelljeinkben bízhatunk, amelyek a csillag fényessége vagy színképvonalai alapján legalább hozzátevőlegesen kiszámíthatóvá teszik a csillag tömegét. Tény: a Nap az egyetlen magányos csillag, amelynek tömegét sikerült közvetlenül megmérnünk – idáig!
A LAWD 37 jelű fehér törpecsillag ugyanis jókor volt jó helyen és a mi irányunkból nézve éppen egy távoli csillag előtt haladt el (pontosabban, a kutatók a Gaia űrszonda adatai alapján már jó előre készülhettek a 2019 novemberében bekövetkezett együttállásra). A fehér törpe gravitációs tere eltérítette ezen csillag fotonjait, ezáltal mi más irányból láttuk beérkezni azokat, ezt nevezzük a csillagászatban mikrolencsézésnek. A háttércsillag valódi és észlelt pozíciója közti különbségből pedig kiszámítható a gravitációs teret keltő tömeg: ez alapján a fehér törpecsillag a Nap tömegének csak 56%-át éri el.
A második képen elsősorban maga a LAWD 37 látható, de a szeptemberi és novemberi felvételeken (vékony kék karikával jelölve) felfedezhető az egész gravitációs mikrolencsézésről mit sem tudó háttércsillag is.
„Magyar” meteorhullás
Sárneczky Krisztián a világ egyik legsikeresebb kisbolygó-keresője: a piszkéstetői Obszervatórium nagy látómezejű Schmift-teleszkópjával évente sok tucat földsúroló aszteroidát fedez fel. Ezek tipikusan csak nevükben „súrolják” bolygónkat, jobbára tisztes távolságban haladnak tovább. A napokban azonban egy újabb (bő egy éven belül már a második!) különlegesség akadt horogra: a frissen talált 2023 CX1 jelű aszteroida (avagy a felfedezőre utalva Sar2667 néven is futott) pályája alapján egyértelmű volt, hogy nem sokkal később be fog lépni a Föld légkörébe. Aggodalomra természetesen semmi ok nem volt, a nevezett aszteroida csak 1-2 méteres, így mindössze egy látványos égi tűzijátékot okozott hétfő hajnali 4 óra körül, a La Manche-csatorna felett – ott és akkor, ahogy azt előzetesen kiszámították.
Ennek megfelelően pedig számos észlelés is született a légkörben megsemmisülő bolidáról, sőt, a pontos előrejelezésnek köszönhetően francia meteorit-vadászok már néhány nappal később meg is találták a 2023CX1 néhány darabkáját.
Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat – tudományról és science fictionről egyaránt.