Valószínűleg mindenki nézett már fel az éjszakai égboltra ismert csillagképek után kutatva. A Cassiopeia sajátos alakja szinte hívogatja az ember szemét, a fényes csillagokból álló konstelláció pedig még városi fények közelében is megfigyelhető. Az égbolt (minden szempontból) legterjedelmesebb mitológiai története is ehhez a csillagképhez, valamint népes kompániájához kötődik – közülük ismerkedünk meg most hárommal és a területükön található érdekesebb objektumokkal.
A Cassiopeia jellegzetes alakja.
A Nagy Göncöl (vagyis a Nagy Medve-hát) könnyű észlelhetőségével egy konstelláció sem vetekedhet, ha viszont a legkedveltebb csillagképet keresnénk, a Cassiopeia valószínűleg méltó kihívója lenne (hm, mindenesetre érdekes lenne egy ilyen szavazás…). Utóbbi, a két medvéhez hasonlóan, szintén cirkumpoláris csillagkép, vagyis egész évben látható; öt fényes csillaga az őszi és téli hónapokban (a kora esti órákban) M, míg tavasszal és nyáron pedig W betűt formáz. A könnyen felfedezhető alakzat régi magyar neve a Korcsma (hungarikum!) – végül is, nem mondhatnánk, hogy jobban hasonlítana egy Kassziopeia királynéra, mint egy kocsmára, viszont előbbihez viszont jóval grandiózusabb mitológiai történet kötődik.
A sok háttércsillag kissé megnehezíti az ember dolgát, de így is kivehető a legfényesebb csillagok alkotta W betű.
Kassziopeia férje, Kepheusz király (ő is az égbolton tartózkodik, lásd lejjebb) oldalán uralkodott az ókori Etiópiában. A problémák ott kezdődtek, amikor hiú kérkedésként azt találta mondani, hogy szépsége még a tengeri nimfákén is túltesz. Utóbbiak nem voltak restek panaszt tenni az isteneknél, akik közül Posszeidón tengeristen tüstént intézkedett is: hatalmas szörnyét, a Cetet (szintén csillagkép, már a harmadik) az ország partjaihoz küldte, ahol hatalmas pusztítást okozott. kepheusz egy jósdához fordult segítségért, a tanács szerint pedig egy szem leányát, Andromédát (negyedik!) kellett feláldoznia a szörnynek, hogy felhagyjon a pusztítással. A királyi pár eszerint cselekedett, lányukat egy tengerparti sziklához kötötték, ahol a Cet reggeliéül szolgálhat. Szerencsére azonban egy mitológiai hős, Perzeusz (ötödik!) épp arra járt szárnyas lován, a Pegazuson (hatodik – hat csillagkép egy történetre fűzve). Ekkorra már, korábbi kalandozásai folyományaként, birtokéban volt a Medúza levágott feje, amelyet a kellő pillanatban felmutatva a szörnynek, a Cet kővé változott. Perzeusz pedig, miután kiszabadította Andromédát, a Pegazus hátán ellovagolt a királylánnyal a naplementében (és jöhet a stáblista). Kassziopeia azonban nem úszta meg a büntetést: az istenek trónszékéhez kötözve az égre emelték, ahol az égi pólust kell folyton megkerülnie, a nap felében fejjel lefelé lógva.
Együtt a család; a csillagképek égbolton elfoglalt pozíciói és művészi ábrázolásuk. (Forrás: Stellarium)
A Cassiopeia tökéletesen belesimul a Tejút fehéres sávjába – a csillagkép így remek útmutatóul szolgál, amikor szabad szemmel keressük Galaxisunk halvány derengését. Elhelyezkedésének köszönhetően a csillagkép környezete tele van látványos és érdekes mélyég-objektumokkal: főleg nyílt halmazokkal, planetáris nebulákkal és emissziós ködökkel. Utóbbiak leglátványosabb képviselői az egymás szomszédságában lévő Szív- és a Lélek-köd, tőlünk mintegy 7000, egymástól pedig 300 fényévnyire.
A Szív (jobbra) és a Lélek (balra) emissziós ködök. (Forrás: Davis Lindemann)
Velük szemben amatőr teleszkópokkal nem megfigyelhető, de tudományos szempontból kiemelt fontosságú a Cassiopeia két szupernóvamaradványa. Az egyik a felfedezője után Tycho-szupernóvának elnevezett 1572-es csillagrobbanás (értsd: akkor ért ide a szupernóva fénye) által szétrepített anyagfelhő, míg a másik, a Cassiopeia A egy nagyjából háromszáz évvel ezelőtti, ám akkor nem detektált szupernóva-robbanás maradványa. Tekintve, hogy Kepler 1604-es szupernóvája óta nem figyelhettünk meg a Galaxisunkban felrobbanó csillagot (csak azon kívül, de abból jó sokat), ez a legutóbbi ismert galaktikus szupernóva.
A Cassiopeia A szupernóva maradvány hamisszínes felvétele. (Forrás: NASA)
A ’’család’’ második tagja, Cepheus, kevésbé látványos konstelláció. A szintén cirkumpoláris csillagképet hét csillag alkotja, melyek közül az öt legfényesebb (fényszennyezéstől védett megfigyelő számára) szabad szemmel is észrevehető; házikóra emlékeztető alakzatot formálva furakodnak be a Cassiopeia és a Sarkcsillag közé. A Cepheus legfényesebb csillaga, vagyis alfája a magyar folklórban külön nevet érdemelt ki: ő a Részeg, amely a Korcsmából tántorog ki (dupla hungarikum!!). A csillagkép területén nincs igazán (legalábbis amatőr távcsővel könnyen megpillantható) látványos objektum, szakmai szempontból viszont akadnak ínyencségek. Errefelé található a Tűzijáték-galaxis, (avagy az NGC 6946), amelyben minden más galaxisnál többet, összesen tíz szupernóvát figyeltek meg; köszönhető ez a mindössze 22 millió fényéves távolságának. A delta Cephei pedig egy komplett változócsillag-osztálynak lett a prototípusa és névadója – segítségükkel nem csak a Tejútrendszerben, de extragalaktikus skálán is tudunk távolságot mérni.
A Cepheus ”házikója” a Kis Medve és a Cassiopeia között. (Forrás: Stellarium)
Az Andromeda csillagképe az egyetlen a famíliában, amely a Sarkcsillagtól való távolsága okán nem tartózkodik folyamatosan a horizont felett. Szüleihez képest jóval nagyobb területet foglal el az égbolton a Halak és a Cassiopeia között, ábrázolása pedig összeér a Pegazussal. Utóbbi mostanság a nyugati horizontnál található kora esténként, míg a királylány közvetlenül felette helyezkedik el. Az Andromeda négy legfényesebb csillaga közel egy vonalba esik, rájuk merőlegesen pedig további két halványabb csillag található a Cassiopeia irányában.
Az Andromeda csillagkép hat csillaga és az Androméda-galaxis, ahogy az élesebb szeműek láthatják (a sárga kört senki se keresse az égbolton). (Forrás: Stellarium)
Ez utóbbi szakaszt kissé meghosszabbítva jutunk el az M31-hez, vagyis az Androméda-galaxishoz, a Tejútrendszerhez legközelebbi és a hozzá igen hasonló spirálgalaxishoz. Tiszta éjszakákon az élesebb szeműek akár távcső nélkül is megpillanthatják az Androméda kékes derengését. A galaxis valójában a teleholdnál is tízszer nagyobb területet foglal el az égbolton, azonban a korong szélei felé gyorsan csökken a fényessége, így szabad szemmel csak a központi régióját láthatjuk. Távcsővel már jobb a helyzet, de csodát így se várjunk; a szürkés-kékes paca részletei, főleg spirálkarjai ugyanis csak fotókon válnak igazán látványossá. Akárcsak az Androméda csatlósai, a felvételeken jól kivehető M32 és az M110 törpegalaxisok – rajtuk kívül pedig további tizenhárom törpegalaxis kering az M31 körül.
Az Androméda-galaxis teljes pompájában; jobb oldalán az M110. (Forrás: Robert Gendler)
Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló blog Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz látványos felvételeket, friss tudományos eredményeket és egyéb aktualitásokat.