Mikor Sir Patrick Stewart bejelentette, hogy visszatér a Star Trek világába, a rajongók (köztük persze jómagam is) megörültek, hogy a Discovery újításai után végre kapunk egy klasszikus alapokon nyugvó sorozatot. Mivel kiderült, hogy a sorozat a Romulus pusztulása után játszódik, nagyon úgy látszott, hogy kaphatunk egy igazi TNG hangvételű sorozatot. További jó hír volt, hogy egy második évadra is leszerződtek a stábbal még a premier előtt. Az elmúlt évek azonban megtanítottak arra, hogy az ember ne örüljön előre, ha beléphet a Star Trek világába. Sarkos véleménnyel megfűszerezett bemutató következik, ennek megfelelően pedig: spoiler veszély!
Vendégposzt ProfPhysx tollából.
Nem is tűnnek olyan rossznak a nyugdíjas évek.
Az első három részben felvázolt konfliktushelyzettel, mely az egész évadot mozgatja, még nem volt semmi gond. Picard találkozik Data „lányával” (egy tökéletes android, aki kb. megkülönböztethetetlen az embertől), Dahj-zsal, akivel azonban hamarosan végez a romulán Zhat Vash (a Tal Shiar anti-szintetikus ága). Kiderül, hogy a lánynak van egy ikertestvére is (Data neuronjaiból csinálják őket, de valamiért csak párosával megy), akit az admirális még megmenthet.
Ehhez viszont Picardnak csapatot kell toboroznia – és igen, innentől a Picard egy jó darabon a sci-fi egyik legjobban bevált kliséje (hello, Mass Effect!) mentén lavíroz.
Raffaela Musiker, aki parancsnokhelyettesként támogatta Picardot a romulánok evakuálásában, azóta az alkoholba és a drogokba menekült, emiatt pedig JL-t (igen, manapság trendi mindenkit becézni) hibáztatja. Felhozza azt, hogy Picard gazdag, ő pedig csóró (a Kapcsolatfelvételben meg a TNG-ben mintha az hangzott volna el, hogy nem hajszolják az anyagi javak felhalmozását).
Rios kapitány egy igazi kemény legény karakter, akinek a legénysége 5 hologramból áll, különböző sztereotíp személyiségekkel és az ő fizikai paramétereivel. Volt flottatiszt, aki annak idején első tisztként szemtanúja volt, ahogy Dahj két testvérét (az egyikőjük ugyanúgy is nézett ki) kapitánya felsőbb utasításra kivégez, majd öngyilkos lesz. Hajója úgy néz ki, mintha a Mass Effectből szedték volna.
A következő csapattag Dr. Agnes Jurati, az áruló, akin látszik az első pillanattól fogva, hogy vaj van a füle mögött. A Daystrom Intézet kutatója, akinek Bruce Maddox (aki Dahj-ékat alkotta) a munkatársa és szeretője volt.
A Team Picard utolsó tagja Elnor, egy fiatal romulán, aki kisfiúként felnézett az őket megmentő Picardra. A csapathoz qualankhkai-ként (romulán harcos) csatlakozik. Karakterét az életszituációk ismeretének hiányára és az abból adódó komikumra próbálták felépíteni. Sajnos ez nem nagyon sikerült.
A hajó, amivel Picardék utaznak a csillagok között.
A történet másik szálát Soji, Dahj ikertestvérének kálváriája szolgáltatja. Az Artifact-en, egy deaktiválódott Borg kockán tartózkodik, amit kutatási célokra használnak. Narek (romulán Zhat Vash ügynök, a „szerelme”) árulása után nem bízik senkiben, aztán valahogy mégis csak elkezd bízni Picardban (a Rikerék lányával való beszélgetése egészen emberi volt), majd ez szinte pillanatról pillanatra változik – és ezt nem vívódásnak éreztem, inkább rossz írásnak. A végén persze majdnem megint átverik, de szerencsére sikerül az utolsó pillanatban javítani a hibát.
A történetben feltűnik egy ősi, nagyon fejlett civilizáció is, mely egy oktonáris (nyolc csillagból álló) rendszert legózott össze magának. A Zhat Vash ezen talált egy figyelmeztetést. Ha a mesterséges intelligenciát, a szintetikusokat fejlődni hagyjuk, elpusztítják az organikusokat (nocsak, már megint itt vagy, Mass Effect?). Ezt generációkon keresztül adták át a többieknek, majd Agnes Juratinak is agyegyesítés révén. Valamiért az egyik android, Sutra is ért a technikához, így kiolvassa a doktor agyából az üzenetet. A valódi értelmezés (amit a romulánok agya nem tudott feldolgozni) a következő:
Az organikusok törekszenek elérni a tökéletességet. Ez szintetikus élethez vezet. Mikor rájönnek, hogy alkotásaik túlszárnyalhatják őket, megpróbálják elpusztítani őket, ami a saját végzetük is lesz. Létezik azonban „téren és időn kívül” egy szintetikus szövetség. Hívják őket, és ők jönnek, védelmet nyújtanak. „A ti evolúciótok, az ő kihalásuk.”
Szerencsére a történet végére, az utolsó csatában nem sikerült ezeket a szintetikusokat megidézni, hála Picardnak. Ja, és van egy harmadik (?) értelmezés is. A Borg asszimilált egy romulán harci madarat, amin volt egy Zhat Vash. Az ő emlékeiben is ott volt ez az üzenet. Az ő értelmezésük oda vezetett, hogy inkább lekapcsolták a kockát – így lett az Artifact.
Történés tehát akad bőven, még ha nem is mindig a legerdetibb. A gondok ezen túl kezdődnek.
“Engage!”
Nézzük tehát a negatívumokat; elsőként a környezetet. A sorozat a mai világot akarta reflektálni, a valóságban mindennapjainkat átültették 2399-be. A TNG generációjának érzelmileg fejlett világa immáron a múlté. Az admirális, akitől segítséget kér, Trumpot megszégyenítő hangnemben beszél Picard-val. A feminizmust erőltetendő, a legtöbb hatalmi pozícióban lévő, fontos karakter nő. A karakterek felejthetők, gyakran idegesítőek, míg a köztük lévő kapcsolatok erőltetettek. A végén, hogy legyen egy biszexuális karakter is, Raffi a semmiből összejön Hetessel. Picardot oly módon tönkre teszik, hogy gyakorlatilag végig mellékszereplő, aki csak sodródik az árral. Amikor pedig a sarkára áll és elő akarja állítani Juratit Maddox megöléséért, valahogy elfelejtődik a végére, mindenki happy. Az írók valószínűleg nem tudták, mit is kezdjenek a karakterekkel, se kiemelt főszereplő nincs, se jól megírt karakterszálak. Ennek tudom be azt is, hogy a legvégén Picard önfeláldozását is semmissé teszik azzal, hogy szintetikus testbe ültetik (ST: Into Darkness-szerűen).
Az első rész kezdete. Minden trekkie szívét megdobogtatta az Enterprise D.
Az egyes epizódokon belül is gyakran hullámvasutat élhetünk meg a minőséget illetően. Az első rész címe Remembrance, azaz Emlékezés. És tényleg ekkor még megpróbálják elhitetni velünk, hogy azt kapjuk, amire vártunk. Beúszik a képbe az Enterprise D, a háttérben a Blue Skies szól , majd áttérünk a trailerekben is látott jelenetre. Picard és Data pókereznek a 10 Forwardban. Az idillnek és az álomnak az vet véget, hogy a mellettük lévő Mars lángokba borul. Ahogy az TNG fináléjában, itt is a családi fészekbe, a Château Picard-on lévő villába vonult vissza az egykori admirális (mínusz szakáll). Közös dolog a neurológiai betegségének súlyosbodása, amely előbb vagy utóbb halálos kimenetelű lesz.
Hétkilencedről az ötödik részben egy nagyon emberi történetet látunk (a jelmezes bohóckodást hagyjuk ebből a részből). Évekkel korábban egy szervezet laborján, mely Borg implantátumokat nyert ki volt Borgokból, Hétkilenced rajta ütött, de túl későn. Icheb, aki mintha fia lett volna, félholtan feküdt az egyik asztalon. Hetes saját kezével vetett véget az ifjú szenvedéseinek. Az egykor érzelmeit uraló ex-Borg most a Fenris Raiders (önjelölt rendfenntartók) tagja, és a végletekig elkeseredett, nagyon erős, főleg negatív érzelmeket is tud produkálni.
Az első igazán sokkoló pillanat sorozatban.
És jött a hetedik rész, benne a Riker famíliával. A nosztalgia faktor több volt, mint a jó írás, de IMDb-n így is ez a legjobbra értékelt a 10 részből (8,5). A távoli Nepenthe bolygóra visszahúzódó család egy kis faházban él, aminek saját védelmi rendszer van (pajzs, szenzorok, talán még egy fézerekkel felszerelt dobberman is). Jó volt látni, milyen hűséges volt Picard-hoz egykori legénysége. Amint megtudják, hogy bajban van, felajánlják segítségüket. Diana Troy egy kis időre visszatér tanácsadói szerepébe, míg Will Riker mintha újra az Enterprise első tisztje lenne.
Az utolsó rész adta a legnagyobb gyomrost. Mikor megalkották Picard új testét, az elméjét egy szofisztikált kvantum szimulációban tárolták. Itt egy nem várt baráttal találkozott. Data tudatát a B4-ba letöltött emlékeiből és a Maddox által talált neuronból rekonstruálták és ebben a környezetben futtatták. Beszélgetésük sok emléket, érzelmet megmozgat az emberben, ha bármilyen szinten is kötődik karaktereikhez. Mielőtt Picard elhagyná a szimulációt, Data egy utolsó kéréssel fordul kapitányához. Megkéri, hogy szüntesse meg a tudatát („terminate my consciousness”). Szeretne élni, még ha csak egy rövid pillanatig annak tudatában, hogy léte véges. Így miután visszatér az életbe, eleget tesz a kérésnek. Egy hozzá méltó búcsúbeszédet mond Data-ról, miközben daktivája a programot, ahol a Blue Skies hangjára Isa Briones előadásában (Dahj/Soji) az android kapitánya társaságában végső álomba szenderül.
“…and our little life is rounded by sleep.”
Összegzésül, a Picard bár IMDb-n 7,7-en áll (tehát papíron jobb, mint az Enterprise és a Discovery), ám szerintem ez csak névben Star Trek sorozat. Napjaink politikai, szociális képe, problémái vannak levetítve egy késő 24. századi világra és egy olyan történetet raktak mögé, aminek alapjai jók, bár már sokszor ki lettek vesézve, de a kivitelezés pocsék. A karakterek felejthetők, nincs kémia köztük és lerombolták Picardot is. Gene Rodenberry valahol most biztosan forog a sírjában. A sorozatból mindössze a nosztalgia faktorral átitatott és általam a pozitívumoknál kiemelt részeket ajánlom.
A folytatás viszont jön. Pedig talán már az is szeretne Data sorsára jutni…
Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat – tudományról és science fiction-ről egyaránt.