Egy hetet töltöttünk a csillagok alatt

Egy hetet töltöttünk a csillagok alatt

Augusztus 10. és 16. között került megrendezésre a blogunkon meghirdetett “Egy hét a csillagok alatt” programsorozat. Ennek keretében országszerte huszonöt bemutató helyszínen várták programok azokat, akik kíváncsiak, milyen az éjszakai égbolt távcsövön keresztül szemlélve. Habár a hét folyamán az időjárás közel sem volt ideálisnak mondható, így is több ezren vettek részt az észlelési eseményeken.

117648418_648744252691529_7334729781320484977_o.jpgHajdúböszörményben sok százan gyűltek össze a távcsöves bemutató hírére. (Kép: MCSE Hajdúböszörményi Csoportja)

A kezdeményezés ötlete először egy július közepi beszélgetésünk során merült fel el. A csillagászati bemutatók iránt évek óta egyre fokozódó érdeklődést tapasztaltunk, ám idén a vírushelyzet korlátozásai miatt a csillagvizsgálóknak is be kellett zárniuk, számos csillagász-találkozót és tábort kellett lemondani, valamint nem kerülhettek megrendezésre májusban a Csillagászat Napja köré szervezett távcsöves bemutatók sem. A korlátozások feloldása után az emberek csak még jobban ki voltak éhezve a különleges szabadtéri programokra – pont olyanokra, amelyeket egy távcső, a derült égbolt és egy jó csillagász kínálni tud.

50289453221_90dd7ebeac_z.jpgZalaegerszegen a Vega Csillagászati Egyesület belvárosi járdacsillagászattal nyitotta a hetet. (Kép: Vega Csillagászati Egyesület)

 

Sajnálatos módon azonban sok potenciális érdeklődőhöz gyakran el sem jutnak a csillagászati programok hírei (olykor még a közeli bemutató csillagvizsgálók létezése sem). Ez vezetett el ahhoz az ötlethez, hogy szervezzünk kampányt a távcsöves észlelések népszerűsítésére, hogy ezáltal minél többen tapasztalhassák meg az éjszakai égbolt csodáit. A kezdeményezés programjait (számolva az időjárás jelentette bizonytalansággal) több napra elosztva szerettük volna időzíteni, erre pedig ideálisnak ígérkezett a Perseida meteorraj maximumának hete. Innen már csak egy lépés volt nevet találni a kezdeményezésnek: Egy hét a csillagok alatt.

logo_1.jpgÉs végül, a logó (mert hát bármilyen, közepesen is komolyan vehető rendezvénynek kell egy logó…). (Készítette: TheAstronomian/Chillagász)

 

A kezdeményezés ötlete remek visszajelzéseket kapott a szélesebb értelemben vett szakmán belül: a bemutató csillagvizsgálóktól a kisebb csillagászati szakkörökig sorra jeleztek vissza, hogy szívesen részt vesznek a programsorozatban egy (vagy olykor több) távcsöves bemutatóval, ezek a programok pedig szinte minden esetben túlmutattak az ilyenkor szokásos nyitvatartásokon/aktivitásokon. Fontos kiemelni, hogy a programokat kivétel nélkül a kezdeményezésben részt vevő partnerek szervezték, míg mi kapcsolattartással, a kampány megtervezésével, valamint az interneten és a médiában történő hirdetésével foglalkoztunk. Utóbbi hellyel-közzel sikeresen zajlott, a programsorozat Facebook-eseményére több mint ezerötszáz visszajelzés érkezett, és több országos hírportál is beszámolt az akciónkról – többek között az Index, a HVG, a Csillagászat.hu, sőt, még a Blikk(!) is.

map_v11_1_1.jpgA kezdeményezés ideje alatt folyamatosan frissülő térkép a bemutató helyszínekről. (Készítette: TheAstronomian/Chillagász)

 

A kezdeményezésünkben részt vevő bemutatók teljes listája:

 

Az Egy hét a csillagok alatt kampány kiváló alkalmat kínált arra is, hogy a lelkes, ám olykor kevésbé ismert csillagászati csoportok munkájára felhívjuk a figyelmet. Ebből a célból öt olyan részt vevő csoportot mutattunk be (persze többet is lehetett volna), amelynek tagjai kiemelkedően hasznos ismeretterjesztő (sőt, oktató) tevékenységet végeznek, mindezt pedig teljesen ingyen, társadalmi munkában. Így készült blogbejegyzés a Bakony településeit járó (aktuálisan éppen csillagászati tábort szervező) Bakonyi Csillagászati Egyesületről; a bemutatóikkal rendre több száz látogatót vonzó MCSE Hajdúböszörményi Csoportjáról; a tudománytörténeti ereklyéket felvonultató TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum épületéről; a toronylakó Kopernikusz-körről a szolnoki TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgálóban; valamint a Nyírség amatőrcsillagász életét fellendítő bátorligeti Gemini Csillagász Egyesületről.

117817357_3198903803538929_6304389817105153165_o.jpgA Bakonyi Csillagászati Egyesület a programsorozat ideje alatt tartotta csillagászati táborát, előadásaikhoz és távcsöves megfigyeléseikhez bárki szabadon csatlakozhatott. (Kép: Bakonyi Csillagászat Egysület Facebook-oldala)

 

A kampány szervezése során igyekeztünk megszólítani azokat az amatőrcsillagászokat is, akik szívesen osztanák meg a távcsöveik által kínált látványát másokkal is, ezáltal igazi közösségi élménnyé téve a csillagászati észleléseket. Külön öröm, hogy felhívásunkra többen is jelentkeztek, így többek között dr. Ádám György Balassagyarmatra, Csenki István Százhalombattára, Ruszkai István pedig Gyál mellé szervezett távcsöves bolygó- és csillagnézést.

gyal.pngGyál határában is rengetegen gyűltek össze. (Kép: Ruszkai Ákos / Nagy Richárd)

 

És hogy mi volt a legklasszabb a csillagok alatt töltött egy hét során? A rengeteg üzenetváltásból, élményből és beszámolóból nehéz lenne akár csak néhányat is kiválasztani. A teljesség igénye nélkül (máskülönben a bejegyzés kellemetlenül hosszúra nyúlna) néhány momentum az augusztus 10. és 16. közötti hétről:

 

Zalaegerszegen a Vega Csillagászati Egyesület járdacsillagászata már hétfő este is ötven főt vonzott, majd a hét hátralevő napjaira is készültek távcsöves kitelepülésekkel; mindezt pedig egy vasárnapi online közvetített előadással koronázták meg.  A bakonybéli Pannon Csillagda Perseida maximum köré szervezett éjszakai programjai már jó előre beteltek – minden este 100 fővel! A frissen alapított Égbolt.hu mobil csillagvizsgálója a Győr melletti Malomsoknál települt ki a borult idő ellenére kedd este, a kitartó látogatók pedig éjfél után gyönyörű égboltban és rengeteg hullócsillagban gyönyörködhettek – másnap ugyanezt már a sötétedést követően megtapasztalhatták, ráadásul egy 40 cm-es távcső nyújtotta látvánnyal megtámogatva. A szolnoki csillagvizsgáló, bár ideiglenes be kellett zárnia, a helyi Kopernikusz-kör online előadásai révén mégis megtalálta a módját, hogy tevékenyen részt vegyenek a programsorozatban. A bátorligetiek a viszontagságos időjárás ellenére sem tágítottak és többszöri halasztást követően végül augusztus 20-án tartották meg nyíregyházi bemutatójukat közel háromszáz érdeklődőnek.

malomsok.pngAz Égbolt.hu által szervezett program már világosban elkezdődött és egészen a hajnali órákig tartott. (Kép: Égbolt.hu)

 

Gyálon két amatőrcsillagász vette kezébe a kezdeményezést, és a város melletti mezőn közel száz látogatónak tartottak kiváló hangulatú távcsöves bemutatót. A kisebb falvakban, mint például a nyírségi Bátorligetben, a hevesi Gyöngyöstarjánon vagy a békési Nagyszénáson a kis létszámú, ám annál lelkesebb amatőrcsillagász egyesületek/szakkörök várták a környékbeli érdeklődőket. A Chillagász YouTube-csatorna először próbálta ki élesben az AstroQuiz Night online megvalósítását. Baján már-már temették a szombat esti rendezvényt az időjárás miatt, a több száz kilátogató végül mégis csillagfényes égbolt alatt vehetett részt a rakétabemutatón és a távcsöves észlelésen. Hajdúböszörményben a helyi MCSE-csoport pénteki bemutatója pedig közel ezer(!) látogatót vonzott a város főterére; másnap pedig Debrecenben dupláztak.

118165664_4120501107964763_1696892523941580851_n.jpgA nyíregyházi programot többször is át kellett ütemezni, ennek ellenére pár óra leforgása alatt több mint háromszázan néztek távcsőbe.

 

(E sorok írója Hegyhátsálon, a helyi csillagvizsgálóban vett részt a Perseida maximum éjszakájára szervezett nyitvatartáson. Tökéletes égbolt, első osztályú teleszkóp, több tucatnyi látogató, negyedóránként felbukkanó látványos hullócsillagok és jó hangulat – az “Egy hét a csillagok alatt” nem csak szervezőként szolgált remek élménnyel. A Hegyhátsáli Csillagvizsgálóról pedig a közeljövőben külön bejegyzéssel jelentkezünk.)

20200813csillagvizsgaloszp02-scaled.jpgFiatal érdeklődő vizsgálja a Jupitert és holdjait Hegyhátsálon.

 

Talán a fenti felsorolásból is látszik, hogy rengeteg sikeres bemutatót tartottak a programsorozat egy hete alatt, a kezdeményezés ezzel pedig el is érte a kitűzött célját. Erre az évre legalábbis – a visszajelzések alapján borítékolható, hogy jövőre is nekiveselkedünk a szervezésnek: remélhetőleg még több bemutató helyszínnel, még több érdeklődőt elérve töltünk majd el “Egy hetet a csillagok alatt”.

 

A jövőbeli programokért és még több élménybeszámolóért érdemes felkeresni az Egy hét a csillagok alatt kezdeményezés Facebook-oldalát.

Facebook Comments Box