Az esztendő végéhez közeledve mindenki összegez és toplistákat készít – így tesz a Csillagvizsgáló Blog is. Ebben a bejegyzésében 2023 tíz legjelentősebb csillagászati és űrkutatási eredményét, eseményét és hírét szedtem sorba, akárcsak az elmúlt… hat évben? Mivel a tudományos eredményeket igen nehéz (és persze felesleges is) rangsorolni, így természetesen mind a lista mezőnye, mind annak sorrendje teljesen szubjektív. A listára nem csak tudományos felfedezések és mérnöki sikerek, de látványos jelenségek és új rekordok is felkerültek – ha pedig valakinek hiányérzete lenne a tízes mezőnnyel kapcsolatban, ne mulassza el megosztani azt a blog Facebbok-oldalán, vagy emailben.
A két részletben tálalt listáról ezúttal is sok izgalmas fejlemény maradt le, mint péládul a februári hidegben sokak által vadászott 2022/E3 (ZTF) üstökös, a fényszennyezés problémájának fokozódó nemzetközi visszhangjai (és rémisztő adatai…), az egykor volt marsi tengerek újabb bizonyítékai vagy a magyar kutatók által is tanulmányozott Fomalhaut formálódó bolygórendszere. Ami viszont nem maradhatott le a listáról az a…
10. Starship tesztek
Az idei év sem hozta el a látványos áttörést a Starship program számára. Elon Musk űripari piacvezető vállalatát, a SpaceX-et nem csak a technikai kihívások, de a hatóságok szigorúbb előírásai is hátráltatták, így mindössze két éles tesztre került sor az immáron a Heavy Booster gyorsítófokozattal kiegészített Starship prototípusokkal. Ám mégis csak az emberiség valaha épített legerősebb rakétájáról van (lesz?) szó, ami definíció szerint először érte el a világűrt, így mindenképpen helye van a listánkon. Április 20-án a Heavy Booster 33 új típusú Raptor-hajtűműje közül 6 rögtön a teszt elején elszállt (mint kiderült, az indítóállomásból kirobbantott betondarabok találhatták el ezeket), de a 120 méteres Starship így is sikeresen a magasba emelkedett, sőt, elérte a legnagyobb aerodinamikai stresszhatást okozó légréteget is. 35 km-es magasság felett azonban a rakéta lassú piruettbe kezdett némi lángcsóva kíséretében. Végül négy perccel az indítás után távirányítással robbantották fel, biztonságos magasságban, a tenger felett.
A második, november 18-i teszt sokkal jobban sikerült és messze meghaladta a minimális célkitűzéseket: az indítóállomás egyben maradt, a Raptor hajtóművek mindegyike tökéletes szinkronban működött. Sőt, az indítás legkritikusabb pillanata, vagyis az első fokozat (a Heavy Booster) leválása is hibátlanul megtörtént, a második fokozat (maga a Starship) pedig saját hajtóműveit begyújtva folytathatta útját az orbitális pályája felé. A sikerek idáig tartottak, ugyanis a visszatérő gyorsítófokozatot nem sokkal később felrobbantotta az automatikus vészmegszakító rendszer (valószínűleg túlságosan letért az előzetesen megjelölt pályájáról). A Starship még percekig emelkedett felfelé, 149 km-es magasságban azonban eddig nem tisztázott okokból kifolyólag ez a fokozat is felrobbant, így nem sikerült teljesíteni a Föld körüli pályára állást és a tengerbe való irányított visszaérkezést. A SpaceX-nél azonban így sem lehetnek elégedetlenek, hiszen számos hibát sikerült kiküszöbölniük, a következő Starship-tesztre pedig valószínűleg már nem kell majd fél évet várni.
9. A gyűrűk urai
Nincsen csillagászati-lista a James Webb Űrtávcső (JWST) nélkül, mint ahogy a látványos felvételek sem hiányozhatnak a tizes mezőnyből. A kettő ráadásul szinte mindig együtt jár. Így volt ez a Naprendszer óriásbolygóinak megörökítése során is, amely tavaly kezdődött a Jupiterrel és a Neptunusszal. 2023 áprilisában aztán bemutatkozott az Uránusz is, amely körül – kis túlzással – 1986 óta először pillanthattuk meg a bolygó gyűrűrendszerét; akkor a Voyager 1 űrszonda a közelsége okán tudta megörökíteni a jeges sziklából álló törmelékkarikákat. Most azonban soha nem látott pompájukban tündökölnek, az Uránusz különleges tengelyferdesége révén (szinte a keringési síkjába esik) ráadásul a gyűrűrendszere lapjára láthatunk rá. Utóbbi mellett a képen különösen fényesek a bolygó felső légkörében tanyázó felhők, ezekben szintén a jégszemcsék verik vissza nagy hatásfokkal a Napból érkező infravörös sugarakat.
A jég ezen tulajdonsága a Szaturnusz esetében már komoly kihívást is tartogatott, nevezetesen, hogy miként lehet egyszerre megörökíteni az infravörösben halvány bolygót és a rendkívül fényes gyűrűket. A problémát végül júniusra sikerült áthidalni, ekkor került publikálásra… nos, nem-mindenidők-leglátványosabb Szaturnusz-felvétele. A tudományos eredmények azonban így is szépen csordogálnak, hiszen távoli bolygók időjárási viszonyaitól kezdve a holdak felszínének vizsgálatán át a gyűrűrendszerek (hiszen mindegyik óriásbolygó rendelkezik ilyesmivel!) dinamikai vizsgálatáig sok kérdés megválaszolásához szolgáltat muníciót a James Webb.
Az már csak bónusz, hogy hosszabb záridejű felvételeken (az Uránuszról készült kép mindössze 12 perces expozícióval készült!) új holdakat is lehet majd felfedezni a bolygók körül. Nem mintha a Szaturnusz rászorulna, ugyanis…
8. Ismét Szaturnusz a holdkirály
2023-ban kétszer is “előzés történt” a legtöbb holddal rendlkező bolygók versenyében. Előbb a Jupiter 12 új holdjának paramétereit publikálta hivatalosan is a Minor Planet Center, amelyeket az utóbbi időszakban azonosított a Carnegie Institute for Science csapata. Az újoncok közül különösen érdekes a Valetudo névre keresztelt holdacska, ami retrográd keringésű, vagyis „szembe megy a forgalommal” – valószínűleg egy ütközésben megsemmisült, nagyméretű egykori hold darabkája lehet. A Jupiter az új csomaggal 95 hivatalos felfedezésre növelte holdjainak számát, amellyel átvette a vezetést a bolygók mezőnyében. Ám csak rövid időre: a májusban bejelentett 62 új felfedezéssel a Szaturnusz körül immáron 145 szatellitát ismerünk, ezzel úra a gyűrűs bolygó vezet (de nagyon). A Szaturnusz új holdjainak megfigyelései 2019 és 2021 között történtek a Canada France Hawaii Telescope-pal, amellyel egy nemzetközi kutatócsoport elsősorban a bolygó kísérőinek méretbeli eloszlását és kialakulásuk idejét igyekezett felmérni. Ez utóbbi is sikerült – a modellezések szerint a kisebb holdak többsége 100 millió évvel ezelőtt, két égitest (valószínűleg nagyobb holdak) ütközéséből jöttek létre – ám a nagy mélységű felvételeken számos új objektum is felbukkant a Szaturnusztól nagyobb távolságokban. Tipikus méretük mindössze néhány km, keringésüket tekintve pedig a bolygó forgásával ellentétes (retrográd, a képen pirossal) irányban haladnak, vagyis nem a Szaturnusszal együtt keletkeztek.
A “versenyfutás” ezzel eldőlni látszik, a becslések szerint ugyanis már nem sok, mindössze 20-30 felfedezetlen hold bujkálhat a bolygók körül a 3 km-nél nagyobb méretkategóriában.
7. Szupernóva a kozmikus szomszédságunkban!
A távolságot természetesen csillagászati léptékben kell megítélni, hiszen az SN 2023ixf katalógusjelű csillagrobbanás a tőlünk 21 millió fényévre lévő Szélkerék-galaxisban (M101) történt. Ugyanakkor ez az utóbbi öt év legközelebbi és az utóbbi évtized második legközelebbi csillagrobbanása, így nem csak a kutatóknak, hanem az észlelő amatőrcsillagászoknak is érdemes volt megbecsülniük a lehetőséget. A felfedezést május 19-én, pénteken jelentette a nemzetközi észlelői közösségnek a japán Koichi Itagaki, aki hobbi csillagász létére igazi specialistája a szupernóvák megtalálásának. A kezdetben 15 magnitúdó környéki pontforrás néhány nap alatt 11 magnitúdóssá fényesedett, ami azt jelenti, hogy a Föld északi féltekéről (az M101 ugyanis a Nagy Medve csillagképben található) bárki megpillanthatta derült időben az SN 2023ixf-et, akár egy közepes méretű teleszkóp segítségével is. Fényszennyezéssel terhelt égbolt mellett könnyen lehet, hogy a szupernóva otthonául szolgáló spirálgalaxis nem is látszik, a szupernóva azonban csillagszerű pontként ott fog világítani ahol az M101-nek lennie kellene – vagyis a szupernóva ezekben a napokban az galaxis központi részét is túlragyogja.
Az SN 2023ixf egy II-es típusú szupernóva, ahol a robbanás forrása egy vörös szuperóriás csillag volt. Mivel az M101 galaxis rendszeres alanya volt földfelszíni és űrtávcsöves méréseknek, így azt is lehet már tudni, hogy a szupernóva egy csillaghalmaz (NGC 5461) közelében robbant fel, valószínűsíthetően egy viszonylag sűrű porfelhőben.
6. Gravitációshullám-háttér
Míg a LIGO, és a többi fölfelszíni gravitációshullám-detektor csillagtömegű fekete lyukak és neutroncsillagok összeolvadásaira vadászik, régóta zajlanak alternatív projektek a téridő tovaterjedő rezgéseinek kimutatására. A NANOGrav nemzetközi kutatási társulás például távoli pulzárokat vizsgált, amelyek gyors forgásuk révén tűpontosságú periódussal villannak fel a rádiótartományon. Az ötlet az volt, hogy amennyiben a Galaxisunkon kívüli szupernagy tömegű fekete lyukak peridikus mozgást mutatnak (merthogy kettő éppen lassú összeolvadás felé táncol), akkor az ezek által keltett nagy hullámhosszú gravitációs hullámok rendre megváltoztatják a köztünk és a pulzárok között lévő távolságot – nagyon kicsi, de már kimutatható mértékben. Sőt, mivel egyszerre több távoli összeolvadó galaxisból is befuthatnak gravitációs hullámok, így valószínűleg egy soha nem nyugvó gravitációshullám-tengerben úszunk.
A feltételezés helyesnek bizonyult a NANOGrav frissen közzétett rádiófrekvenciás mérései pontosan visszaigazolták a pulzárok várt távolságingadozásait. Az extra-nagy hullámhosszú gravitációs hullámok vélhetően néhány, viszonylag közeli (értsd, pár százmillió fényévre) lévő szupernagy tömegű fekete lyukból származnak dominánsan, ezek beazonosításához azonban még hosszú évekre lesz szükség. Egyelőre ezen fekete lyuk monstrumok és a gravitációs hullámok egy-egy alternatív kimutatásának lehet örülni – ami tekintve az elképesztő precíziót és a nagyon kis számú eddigi felfedezést, egyáltalán nem kis teljesítmény!
Május végén egyébként újraindult a hallgatózás a “hagyományos” gravitációshullám-detektorokkal is. A két LIGO (USA), a Virgo (Olaszország) és a KAGRA (Japán) állomásokból álló nemzetközi kolláboráció több mint három éve végzett utoljára “éles” mérést.
A lista hamarosan folytatódik további öt fontos sztorival a csillagászat és az űrkutatás világából. Addig is, ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol immáron újra rendszeresen olvashatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat – tudományról és science fictionről egyaránt.