A 2009-es J. J. Abrams film egy párhuzamos univerzumot hozott létre a Star Trek világába. Sajnos ez az idővonal nem aratott osztatlan sikert, jelenleg pedig nem tudni, mi lesz az új gárda sorsa. Az viszont bebizonyosodott, hogy megfelelő köntösben tálalva a Star Trek igenis kelendő a mai fiataloknak, bizonyos kompromisszumokkal pedig a régi rajongók is megnyerhetők. A CBS ezért 2015 novemberében bejelentett egy sorozatot, mely az eredeti idővonalon, az eredeti sorozat előtt játszódik. Az alkotók Bryan Fuller (ST: Deep Space 9 és Voyager), illetve Alex Kurtzman (Star Trek, 2009) már ismerősen mozogtak a Gene Rodenberry alkotta világban, így minden adott volt egy modern és stílusos Star Trek sorozat létrehozásához. A 2017 szeptemberében bemutatott Discovery második évadja nem rég ért véget, egy harmadik évad még biztosan garantált. De mennyire is sikerült ez az ambiciózus projekt? Sci-fi kritika ProfPhysx tollából.
Első körben vegyük szemügyre a történetet, annak minden erősségével és gyengeségével. Az első évad rögtön a dolgok közepébe vág és bemutatja a Föderáció-Klingon háborúhoz vezető eseményt, mely az egész évadot meghatározza. A címszereplő Discovery egy tudományos hajó, speciális technológiákkal, melyekkel azonban ellenséges környezetben kell működnie, eredményességének pedig közvetlen hatása van a Föderáció győzelmi esélyeire. Megtapasztalhatjuk, milyen az emberi értékek határain egyensúlyozni, vagy mi kell ahhoz, hogy átlépjék őket. Ezt mind az emberek, mind a klingonok részéről láthatjuk, ám teljesen más kontextusban, mint a DS9 alatt. A tudomány és a háború szokatlan keverékének lehetünk szemtanúi, mely az Star Trek univerzumának ikonikus részeire is elrepíti a nézőt. Ugyanakkor fájó pont a befejezés, amelyet sokkal érdekesebben, jobban kidolgozva is megoldhattak volna. Bónuszként azért az év végi szünetben négy Short Trek epizód is megjelent, melyek a történet szereplőinek hátterét mélyítették el – egyben előre jelezve, hogy a későbbiekben ezeknek nagy jelentőségük lehet.
Két legendás hajó, a Discovery és az Enterprise találkozása.
A második évad ott kezdődik, ahol az első abbamaradt. A háborúnak vége, a Discovery pedig éppen a U.S.S. Enterprise-zal találkozik. Ebben a szezonban vendégszereplő a legendás Christopher Pike kapitány, a minden idővonalon megkerülhetetlen Spock hadnagy, illetve a rejtélyes 31-es szekció (utóbbi a közeljövőben saját spin-off sorozatot kap). A történet fókusza megváltozott, felfedezésnek, de azon felül is titokzatos események felderítésének lehetünk szemtanúi; az évad során és végén olyan helyekre jutunk el, ahová ember még nem merészkedett. Több érdekes történetet láthatunk, melyek karakterek életét gyökeresen megváltoztatják, ugyanakkor egy kerek egészet alkotnak a korábbi epizódokkal. Bizonyos tekintetben az univerzumról alkotott képünket is tisztázzák és megmagyarázzák azt, miért nem hallottunk a korábbi (de később játszódó) sorozatokban ezen eseményekről. Sajnos az évad befejezése (bár látványosra sikeredett) ismét elkapkodott, nehéz szabadulni az érzéstől, hogy sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. A folytatással viszont az alkotót merészet húztak, mellyel vagy nagyot nyernek, vagy óriásit buknak.
Lorca, Pike, Saru és Leland.
A karaktereknél kezdjünk a negatív példával. Mary Wisemant nem szeretném elítélni, amiért Slyvia Tilly kadétot/zászlóst alakítja, mert maga Tilly a szörnyű. Egy idegesítő kisiskolás lány, aki kapitány akar lenni. Nem tudom, hogyan került ki a Csillagflotta Akadémiáról (valószínűleg a forgatókönyvíróknak lehetett köze hozzá), de sokszor azt kívántam, bár ott felejtenék valamelyik bolygón. Ha ő a kellemetlenség, akit el kell viselni, akkor Sonequa Marin-Green játéka a csalódás. Neki kéne a főszerepet játszania Michael Burnham szerepében, azonban pont a játék hiányzik. Egy, a vulkánon nevelkedett ember (Spock esetében majdnem ugyanezt már jól eljátszották) lehet, hogy küzd a logikával, de amit a TV-ben most látunk, sokszor inkább tűnik szenvedésnek. Valahogy nem lehetett látni a lelket a színésznő alakításában (vagy inkább annak hiányában). Emiatt (és az erőltetett szerepének hála) egyáltalán nem az ő karaktere a húzóember, a történetet sokkal inkább Jason Isaacs és Anson Mount (Gabriel Lorca és Christopher Pike kapitányok) mozgatják. Míg előbbi katonai színt hoz a Föderációba, elvekkel, és jó háttértörténettel, utóbbi bemutatja, miért tartották az Enterprise második kapitányát az egyik legjobbnak. Az ő behozatala a sorozatba kiváló döntés volt, előfordulhat, a kritikusok és a rajongók is visszatérését várják. Pozitív újdonság a Discovery első tisztje, a kelpiai Saru (Doug Jones), aki egy zsákmány faj tagjaként erős túlélési ösztönnel rendelkezik. Neki és Burnhamnek a kapcsolata nagyon érdekesen alakul, és a színész játéka is nagyon szépen tükrözi ezt. Az utolsó kiemelendő karakter Leland (Alan Van Sprang), aki a 31-es szekció kapitánya. Nagyon sokat fordított a színész a karakter apró vonásaira, alakítása méltó a kétes hírű szervezet sokat látott tagjához.
Az első évad alapján ez egy klingon D7-es. Aki ismeri a Star Trek világát, tudja, hogy nem az.
A legkényesebb rész a történet kapcsolata Rodenberry univerzumával, itt pedig szintén vannak gondok. A technika fejlettebb a Discoveryn, mint az Enterprise-on (pedig utóbbi elvileg újabb), habár ezt a későbbiekben (úgy-ahogy módon) megmagyarázzák. A másik probléma a klingonok álcázó pajzsa. A korábbi sorozatok alapján a klingonok csak sokkal később, a romulánoktól kaptak álcázót, de itt mégis rendelkeznek vele (na jó, még ezt is ki lehet magyarázni). Sajnos az is homlokráncolásra ad okot, ahogy Burnhemet próbálják beírni a történetbe, illetve annak középpontjában tartani – itt már csak reménykedhetünk, hogy talán a későbbiekben ezekre is magyarázatot kapunk.
A legrosszabb dolog (legalábbis egy rajongó számára) azonban vitán felül az, amit a klingon fajjal tettek. Az első évad előtt a klingonok külsejét és hajóit hozzá akarták igazítani a Qo’nos-on uralkodó körülményekhez. Testszőrzet nélkül, karmokban végződő kézfejekkel, megnyúlt koponyával tértek vissza a TV képernyőjére. A 24 nagy ház megosztottsága pedig sok, ismeretlen űrhajóval és különböző rasszokkal társult. Sajnos a rajongóknak ez nem tetszett és Krutzmanék itt érezhetően rossz döntéseket hoztak.
A koponya összement, a haj kinőtt…
A második évadra ezt (is) megpróbálták kimagyarázni. A klingonok hajat növesztettek és hirtelen megtervezték a D7-est (a klasszikus klingon hajót a TOS-ból). Apró probléma, hogy az első évad ötödik részében már neveztek így egy hajót. A koponya űrtartalmának csökkenését ugyanakkor már nem tudták megmagyarázni.
Íme, az igazi D7-es.
A Discovery egy érdekes sorozat, mely modern köntösbe tudta öltöztetni a Star Treket. Egyértelműen kijelenthető, hogy új szemszögből láthatjuk Rodenberry univerzumát, egy érdekes köntösbe bújtatva. Sajnos a történet hullámzó minőségű, és egyértelműen kijelenthető, hogy az évadok végét elsiették. A rajongók kiszolgálása is nagy mértékű, ami a kezdeti újításokat, bármily rosszak legyenek is, csak még rosszabb színben tünteti föl a készítőket. Mindezek ellenére a történetnek vitathatatlanul sok erőssége van, a harmadik évad ígéretesnek tűnik, és sok a kiemelkedő színészi játék. Emiatt mindenkinek ajánlom a sorozat megtekintését, legyen Trekkie vagy egyszerű sci-fi rajongó.
Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat – tudományról és science fiction-ről egyaránt.