Közeledik az Apollo 11 küldetésének 50. évfordulója, mostanság még sem emiatt szolgáltatott témát a holdraszállás. Sokkal inkább az új amerikai Hold-program került reflektorfénybe, az utóbbi hetekben ugyanis igencsak felkavarodott az állóvíz a NASA tervei körül – igaz, ez egyaránt jelent jót és rosszat. A mérleg pozitív serpenyőjében ott a friss elnöki támogatás, a beígért pénzügyi átcsoportosítás, és az új beszállítók sora; a másik oldalon viszont a csúszásban lévő fejlesztések, az esetleges kongresszusi elutasítás, és a túlontúl közelinek tűnő határidő ad okot a kétkedésre. Sok tehát a kérdőjel az amerikai Hold-program körül, egy aprócska információt azonban immáron biztosan tudunk, mégpedig hogy mi lesz a küldetés neve.
Neil Armstrong és Edwin Buzz Aldrin 1969. július 20-án lépett a Föld égi kísérőjének felszínére, meghódítva ezzel az emberiség elsőként (és mindezidáig utolsóként) elért idegen égitestjét. Ennek idestova már fél évszázada. Habár további öt emberes misszió landolt még a Holdon, mindez nem sokat szépít a tényen, miszerint az Apollo 17 1972 decemberi küldetése óta nem tértünk vissza a Holdra. Az Apollo missziók lefújásának és a hosszú kihagyásnak jól meghatározható okai voltak, amelyek jól körülírhatóak a politikai akarat hiányával (a szovjetek gyakorlatilag kihátráltak az űrversenyből így az “okafogyottá” vált) és az óriásira rúgó költségekkel (akkortájt a NASA költségvetése arányaiban 6-7-szerese volt a mostaninak). De nem csak a rideg számok és a politika jelentették a holdutazások végét: az Apollo 11 sikere után kialakult eufória pár év alatt érdektelenségbe fordult át és a projekt társadalmi támogatottsága egyszerűen kifulladt.
Amikor még minden sínen volt: Buzz Aldrin néz vissza az Apollo 11 leszállóegységére, a Sasra. (Forrás: NASA)
Így történhetett, hogy az Apollo programot ideje korán lefújták, a NASA olcsóbb célok felé fordult, az összeesküvéselméletek táptalajt kaptak, a Hold kolonizálása pedig újra messzire került tőlünk. Habár a NASA-nál folyamatosan lebegtették a jövőbeli emberes missziók terveit, se konkrét cél (Hold, Mars, esetleg egy aszteroida?), se céldátum (“húsz éven belül…”), se világos koncepció (állami vagy magántőkéből?) nem látott napvilágot. A közelmúltban azonban váratlan helyről kaptak pozitív löketet a NASA Holddal kapcsolatos tervei. A Fehér Ház (konkrétabban Mike Pence alelnök) ugyanis világos célként jelölte meg a Holdra való mielőbbi visszatérést és az ígéretek mellé egy céldátumot is kitűzött: 2024. Hogy az egyre erősödő kínai törekvések (becslések szerint 10-12 év múlva léphetnek a Holdra) vagy a sikerrel kecsegtető népszerűség-ugrás győzte-e meg a Trump-adminisztrációt, nem tudni. Az azonban bizonyos, hogy alaposan felpörögtek azóta események.
Nem ő az első amerikai elnök, aki a Holdra szállásra (is) akarja alapozni az örökségét.
Az új, erőteljesebb támogatás első látványosabb jele Joe Bridenstine, a NASA igazgatója és Donald Trump között lezajlott egyeztetés volt, mely után az elnök 1,6 milliárdos támogatást ígért meg a Hold-misszió előkészítéséhez. A NASA éves költségvetése (mindent egybevetve) jelenleg 20,5 milliárd dollár, így az egyszeri támogatás valóban szignifikáns előrelépést jelent. Pontosabban jelenthet, a költségvetési átcsoportosítást ugyanis a (republikánus többségű) Szenátusnak is jóvá kell még hagynia. Fontos azonban aláhúzni, hogy az 1,6 milliárdos összeg nem a holdraszállás teljes költségét fedezné (az más nagyságrend), sokkal inkább a 2024-es céldátum tartását és az időbeli lemaradás behozását segíthette volna.
Ahogy azt már megszokhattuk, az elnöki döntés Twitter-en érkezett.
Csúszások ugyanis már most is bőven vannak a projektet illetően. A Saturn V rakéta (ez vitte Armstrongékat a Holdra) utódjáról, a Space Launch System-ről (SLS) még 2014-ben született döntés, az eredeti tervek szerint pedig 2018-ban kellett volna először az űrben járnia. Ezzel szemben a már most 14 milliárd dollárba kerülő óriásrakéta még mindig nincs készen, a legutóbbi hivatalos közlés szerint pedig csak jövőre fogja teljesíteni az első tesztrepülését. Mindeközben a SpaceX vállalat (a Tesla alapító Elon Musk cége) hasonlóan erős Falcon Heavy rakétája már készen van és aktívan állít pályára műholdokat – joggal merül fel a kérdés, hogy biztosan szükség van-e az SLS-re? Nos, ez megint csak a tervektől (és a büdzsétől) függ, mert bár a SpaceX rakétája is leegendő lehet egy fapados Hold-misszió lebonyolításához, az SLS mégiscsak kb. kétszer annyi hasznos terhet tudna elcipelni az égi kísérőnkig.
A rakéták világában nem csak a méret a lényeg, de azért képhet kaphatunk arról, miért is a Saturn V a valaha épített legerősebb rakétája. Tőle jobbra csak a még fejlesztés alatt álló és kizárólag teherszállításra alkalmas SLS Cargo és a Big Falcon Rocket (hivatalosan Nagy Sólyom Rakéta, bár korábban az F betű másra utalt…) áll – utóbbival a SpaceX már a Marsot célozza meg. (Forrás: Thorenn/Wikipedia)
Maga az “űrhajó”, vagyis az Orion legalább már járt az űrben – igaz, még 2014-ben, utas nélkül. Jelenleg 2022 a hivatalos cél az első emberes útjához, de a legutóbbi kormányzati jelentés korántsem ennyire derűlátó és minden bizonnyal 2023-ra csúszik majd a valódi debütálása. A fejlesztés lerövidítésén az sem segített, hogy a mindent egybevetve 16 milliárd dollárba kerülő Orion projektet a NASA kvázi “kiszerzvezte”: az űrkapszulát a Lockhead Martin, míg a parancsnoki modult az Airbus fejleszti és gyártja le.
Az Orion űrhajó látványterve: a csúcsán lévő űrkapszula (fehér színnel) már gyakorlatilag készen van, csak még ember nem repült vele. A napelemtáblák mögötti ún. parancsnoki egységet még nem láthattuk éles teszten. (Forrás: NASA)
Itt pedig még nincs vége a drága eszközök és a magáncégek sorának. A NASA ugyanis nagyban gondolkodik és a fél évszázaddal korábbi missziókkal ellentétben állandó bázist készülnek kialakítani – mégpedig a Hold körüli pályán. A Lunar Gateway (Holdi Átjáró) névre hallgató űrállomás a tervek szerint nem csak a holdraszállások során és egy felszíni kolónia kiépítéséhez szolgálhatna biztos bázisként, de a jövőben a távolabbi utak (Mars / Aszteroida-öv) kiindulópontjaként is szolgálhatna. Már ha egyszer elkészül – a garzonlakás méretű űrállomás(ocská)t ugyanis még el sem kezdték építeni. A NASA igazgatójának friss bejelentése szerint legalább a kivitelezőt sikerült már kiválasztani (Maxar Technologies), azonban a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak 2024-ben, az első emberes út során fog debütálni a Lunar Gateway.
A Lunar Gateway látványterve, a bal oldalán a már dokkolt Orion űrkapszulával. (Forrás: Lockheed Martin)
És akkor még nem beszéltünk a leszállóegységről… ugyanis a NASA tervei még mindig nem világosak ezen a téren. Hivatalos bejelentés még nem történt a holdkompot illetően, viszont jelzésértékű, hogy pont a Trump-Birdenstein találkozó előtt tartott bemutatót a Blue Origin űripari vállalat (Jeff Bezos, az Amazon alapítójának cége). A sajtóeseményen leplezték le a Blue Moon lander koncepcióját, amellyel a Holdon vagy a Marson is landolhatnak a cég űrhajósai – vagy aki éppen megfizeti. A Blue Origin kommunikációja szerint a 4,5 tonna hasznos teherrel is megbírkózó leszállóegység fejlesztése terv szerint halad és néhány éven belül élesben is bevethetik – leghamarabb éppen 2024-ben.
Jeff Bezos és új játékszere, a Blue Moon lander (modellje). (Forrás: Blue Origin)
Érezhető tehát, hogy a sokat emlegetett 2024-es céldátum már most is nehezen tartható, és számos, egymástól független projektben kellene mindennek zökkenőmentesen zajlania, hogy valóra váljon a NASA és a Fehér Ház közös álma (márpedig űripari fejlesztéseknél a lehető legritkábban klappol minden). A mostanság beszédtémát szolgáltató 1,6 milliárdos támogatás pedig csak apró szeletkéje a teljes tortának – ami ráadásul egyelőre nincs is kéznél. A Planetary Society elemzése szerint inkább legalább évi 4,5 milliárd pluszra lenne szükség 2024-ig, hogy az ambíciózus céldátum tartható legyen. Jelen állás szerint tehát nem érdemes komoly összeget tenni arra, hogy öt éven belül újra ember lép a Hold felszínére. A fogaskerekek ugyan működésbe léptek, a kapkodás és a hiányzó anyagi támogatás azonban inkább tíz éves távlatban teszi valószínűvé az újra-holdraszállást. Ezzel pedig esélyt kap Kína, hogy kihívója legyen az USA-nak új űrverseny első helyéért folytatott küzdelemben. A két óriás küzdelmébe más aligha szólhat bele (az oroszok a hangzatos nyilatkozataik ellenére még a kanyarban sincsenek) – hacsak a SpaceX vagy a Blue Origin tarsolyában nem lapul egy eddig gondosan titkolt ütőkártyája.
Az idén januárban landolt Chang’e 4 már a második sikeres kínai rover-misszió volt. Nehéz megmondani, hogy pontosan hol áll most a kínai holdprogram, de mértékadó becslések szerint még tíz év kell a kínai zászló kitűzéséig. (Forrás: CNSA/CLEP)
A NASA azonban nem lenne ízig-vérig amerikai, ha nem tartana ki az optimizmusuk az utolsó pillanatig – ha mással nem is, hát pár ügyes marketinghúzással. Az űrügynökség igazgatója a sok bejelntenivalója között ugyanis a napokban bejelentette az új Hold-program nevét is: eszerint a küldetéseket az Artemis-re keresztelik. A név nem csak, hogy jól cseng, de egyben a Hold (és a vadászat) istennőjének neve is görög mitológiában; ráadásként Artemis Apollo ikertestvére is egyben – elegáns választás a jövő emberes holdraszállásaihoz.
Artemis volt a címe Andy Weir (A Marsi c. bestseller írójának) második könyvének, amely az első holdi városban játszódik – a közeljövőben játszódó sztori szerint a Hold kolonizációját a turizmus fogja felpörgetni.
Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat – tudományról és science fiction-ről egyaránt.