Jönnek a hullócsillagok és velük együtt rengeteg csillagászati program!

Jönnek a hullócsillagok és velük együtt rengeteg csillagászati program!

Jönnek a hullócsillagok és velük együtt rengeteg csillagászati program!

Idén már negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Egy Hét a Csillagok Alatt országos csillagászati programsorozat. A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét, legyen szó akár csillagvizsgáló látogatásról, belvárosi járdacsillagászatról vagy fényektől távoli hullócsillaglesről

Tavaly nyáron minden várakozásunkat felülmúlta a hazai amatőrcsillagászati közösség aktivitása az Egy Hét a Csillagok Alatt idején. Az akkorra már tíz napossá bővült kampány több mint száz eseményén közel tizenötezren vettek részt. Ezt szeretnénk idén is megismételni, amelyre a jelenlegi számok mellett jó esély mutatkozik. Programtérképünkün ugyanis ötven helyszínen több mint 130 esemény szerepel, a hátralévő napokban pedig tovább bővülhet a lista.

Az augusztus 3-i kezdésig várjuk ugyanis mindazok jelentkezését, akik szívesen szerveznének csillagászati bemutatókat, legyen szó távcsöves észlelésről vagy a városi fényektől távoli közös hullócsillaglesről. Ha Te is szívesen csatlakoznál a kezdeményezésünkhöz,  nincs más dolgod, mint kitölteni ezt az adatbekérő űrlapot vagy írni nekünk az [email protected] címre.

A térkép bal felső ikonjára kattintva napi bontásban is böngészhetőek a programok.

Augusztus 3. és 13. között tehát egyesületek, csillagvizsgálók, baráti körök, amatőr- vagy kutató csillagászok, kulturális intézmények várják majd az érdeklődőket, remélhetőleg olyanokat is kicsalogatva a csillagos égbolt alá, akiket egyébként nem érnek el a tudománynépszerűsítő események — vagy éppen olyanok kapnak kedvet a közösségi csillagászkodáshoz, akik eddig egyedül szemlélték a csillagokat.

Vizi Péter amatőrcsillagász több mint száz érdeklődőnek tartott bemutatót a szentenedrei Duna parton.

De nem csak csillagnézés lesz terítéken, hiszen augusztus 12-én tetőzik a Perseidák meteorraj (ráadásul Hold-mentes időszakban!), amikor is derült idő esetén akár tucatnyi hullócsillagot is elcsíphetünk  — de már az ezt megelőző éjszakákon is érdemes figyelni az éjszakai eget felvillanások után vadászva. Emellett a távcsöves élmény csúcsát kínálja a Szaturnusz gyűrűrendszere; százezernyi csillagot a gömbhalmazok megfigyelése, és megannyi érdekes formát a csillagközi nebulák megpillantása.

Csillagnyomok a Zselici Csillagpark felett. A koncentrikus íveken egy hullócsillag vágtat keresztül. (Forrás: Zselici Csillagpark)

Ha szeretnél többet megtudni a programokról, feltétlenül látogass el látogass honlapunkra, az egyhetacsillagokalatt.hu oldalra, vagy nézz rá a kezdeményezés Facebook-eseményére, ahol további hasznos tippeket, információkat és kedvcsinálókat találhatsz az egyes helyszínekről.

Kozma-Bognár Tamás lézeres csillagképtúrája a 2022-es Egy Hét a Csillagok Alatt programja során.

Találkozzunk újra a Csillagok Alatt!

Facebook Comments Box