Egy naptári év végeztével mindenki összegez és toplistákat készít – így tesz a Csillagvizsgáló Blog is (immáron nyolcadik alkalommal, itt egy pár példa korábbról), 2024 legjelentősebb csillagászati és űrkutatási eredményeivel, eseményeivel és híreivel. Mivel a tudományos eredményeket igen nehéz (és persze felesleges is) rangsorolni, így természetesen mind a lista mezőnye, mind annak sorrendje teljesen szubjektív. A listára nem csak tudományos felfedezések és mérnöki sikerek, de látványos jelenségek és új rekordok is felkerültek – ha pedig valakinek hiányérzete lenne a tízes mezőnnyel kapcsolatban, ne mulassza el megosztani azt a blog Facebook-oldalán.
10. Egy előrejelzett becsapódás
Sárneczky Krisztián már több mint két évtizede keres (és talál) kisbolygókat a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet Piszkéstetői Obszervatóriumának teleszkópjaival. A 60 cm-es Schmidt-távcső néhány évvel korábbi fejlesztése nyomán képessé vált rendkívül nagy látómezejű felvételek készítésére, amellyel rengeteg földközeli aszteroida akadt már horogra. A 2024. január 20-án 22:48-kor felfedezett űrbéli szikla, a később 2024 BX1-re “keresztelt” kisbolygó is egy volt ezek közül, ám különlegessége gyorsan nyilvánvaló vált, az elmozdulásából számított pályája alapján mindössze néhány óra választotta el a Föld légkörébe való becsapódástól. Aggódni természetesen nem kellett, a becsült mérete mindössze egy méter körüli volt, ami messze túl kicsi ahhoz, hogy túlélje az atmoszféra súrlódása okozta hő- és sokkhatást. Egy órán belül már a világ csillagászai is értesülhettek a közelgő becsapódásról, amely a számítások szerint hajnali fél 2 körül volt várható, Berlin közelében. A 2024 BX1-es ahhoz ugyan túl kicsi volt, hogy megközelítse a felszínt, ahhoz viszont elég nagy, hogy látványos meteorként semmisüljön meg a magaslégkörben, izgalmas látványt kínálva ezzel az éjszakázóknak. Szerencsére az időjárás is az amatőrcsillagászok és fotósok kezére játszott, így Franciaországtól hazánkig rengetegen észlelték a néhány másodperces jelenséget. Ez volt mindössze a nyolcadik olyan aszteroida, amelyet még becsapódása előtt felfedeztek, a maréknyi felfedezésből pedig Sárneczky Krisztián hármat is a magáénak tudhat, ezzel holtversenyben világcsúcstartó.
Az már csak hab a tortán, hogy a 2024 BX1 szórási területét átvizsgálva már a következő napokban is több darabkát sikerült összegyűjtenie a szakértőknek. Többek között a Magyar Meteoritikai Társaság csapatának is, így a magyar felfedezésű aszteroida számos darabja hazánkban „landolt”.
9. Irány Europa!
Nem mondhatnánk, hogy a 2024-es év bővelkedett volna űrszonda vagy -távcső indításokban. Az év végén a Marsra megnyíló indítási ablak például teljesen kihasználatlanul marad. A Jupiter azonban hamarosan újabb űreszközzel gazdagodik, október 14-én egy Falcon Heavy rakéta orrkúpjkában elindult ugyanis a NASA Europa Clipper szondája. Az út hosszú lesz, főként mert nem közvetlenül az óriásbolygó felé veszi az irányt a több mint öt tonnás űreszköz: gravitációs hintamanőverek miatt előbb a Mars, majd két év múlva ismét a Föld mellett halad majd el, hogy 2030. április 11-én a megfelelő pályára állhasson a Jupiter körül. Bár a Clipper a bolygó harmadik legnagyobb holdját, a jeges felszínű Europát vizsgálja elsősorban, dinamikai okokból csak időnként (becsült működési ideje alatt mintegy ötven alkalommal) közelíti meg az égitestet, ezek alkalmával olykor mindössze 20-30 km-es magasságban repül el a jeges felszín felett. Még érdekesebb azonban, ami több kilométerrel a jégpáncél alatt található, az Europa mélye ugyanis nagy valószínűséggel rengeteg folyékony vizet rejt – többet, mint amennyi a Földön található. Az évek során az Europa Clipper tanulmányozni fogja az óceán és a jégpáncél kapcsolatát, valamint teljesen feltérképezi majd a hold felszínét, ami megágyaz egy későbbi – egyelőre még csak a tervezőasztalon létező – leszállóegységnek.
8. Szabadszemes üstökös
Hány üstököst láthat az ember az élete során? Szabad szemmel persze, távcsövön keresztül évente is összejön a néhány tucat (aki szeretne ebben a hobbiban elmélyedni, keresse csak Nagy Mélykuti Ákos táblázatait az idevágó Facebook-csoportban). Ha csak az elmúlt három évtizedet nézzük, akkor 1997 tavaszán lehetőségünk volt megpillantani a kivételesen fényes Hale-Bopp-ot, majd egy rendkívül hosszú hiátust követően 2020 júliusában a NEOWISE üstököst – bármi egyébhez rendkívüli szerencsére, kivételes látásra és/vagy távoli utazásra volt szükség. 2023 őszén azonban újra megcsillant az esély: a frissen felfedezett és akkor még nagy távolságra lévő C/2023 A3 (Tsuchinshan-ATLAS) üstököst az első számítások a Vega csillag fényességével megegyezőnek becsülték a napközelsége idején. Az üstökös-előrejelzések híresen bizonytalanok, ezúttal azonban többé-kevésbé bejöttek a számítások, a Tsuchinshan-ATLAS egyértelműen túltett a néhány évvel korábbi NEOWISE-on. 2024 szeptember végétől előbb a hajnali órákban, majd október 11. után a napnyugtát követően volt észlelhető, a legjobb élményt kisebb távcsöveken, illetve néhány másodperces záridejű felvételeken nyújtotta. Bár fokozatosan halványodott, de az esték folyamán egyre később, a horizont felett pedig egyre magasabban (magyarán, jobb megfigyelési körülmények mellett) lehetett elcsípni az utóbbi 27 év leglátványosabb üstökösét, rengeteg kiváló alkalmat nyújtva a távcsöves bemutatók szervezőinek és az asztrofotósoknak.
7. A „legfényesebb” fekete lyuk
Oké, technikailag nem csak egy fekete lyukról van szó, hanem egy kvazárról – egy olyan, csillagszerűnek látszó (neve is innen ered: kvázi-sztelláris) objektumról, amelynek fénye egy rendkívül távoli galaxis centrumában lévő szupernagy tömegű fekete lyuk körüli anyagkorongból származik. Miközben a forró gáz a fekete lyuk eseményhorizontja felé áramlik, rendkívüli hőmérséklete miatt rendkívüli fénykibocsájtással is bír. A több mint egymillió ismert kvazár közül is kiemelkedik a 2024 elején azonosított J0529-4351, amelynek luminozitása 2 * 1041 W (!!!) – ez a Nap fényességénél 15 nagyságrenddel nagyobb, és a kvazárok mezőnyében is rekordnak számít. Mindez úgy lehetséges, hogy a központi fekete lyuk becsült tömege 17 milliárd naptömeg (ez még csak nem is rekjord), amely a körülötte örvénylő anyagkorongból napi egy naptömeget emészt el (ez viszont már az), mindezen paraméterek pedig új információkat nyújtanak arról, mekkorára hízhat egy szupernagy tömegű fekete lyuk. És nem utolsó sorban mennyi idő alatt: a J0529-4351 kvazár távolsága ugyanis 12 milliárd fényév, vagyis amit most látunk belőle, az a korai Univerzum része.
Fun fact: a J0529-4351 objektumot már évekkel ezelőtt felfedezték, a Gaia égboltfelmérés algoritmusai azonban egy közeli csillagként azonosították be, mivel egy ennyire fényes kvazár igen valószínűtlennek tűnt. A közelmúltban többek között az ESO Very Large Telescope-jának mérései alapján sikerült meghatározni a fenti távolságát, így nyilvánvalóvá téve, hogy egy kivételesen fényes galaxismagról lehet csak szó.
6. Napsúroló gyorshajtó
A Parker Solar Probe nem először szerepel ezen év végi listában, a 2018-ban indult szonda ugyanis rendre saját rekordjait adja át a múltnak, miközben egyre közelebb és egy gyorsabban halad el központi csillagunk mellett. A NASA szondája idén ősszel végezte el utolsó orbitális manőverét, amellyel olyan, immáron végleges pályára állt, amelynek napközel pontja mindössze 6,2 millió km-re van a csillagunk tömegközéppontjától. Ez utóbbin idén karácsonykor haladt át először, amikor is sebessége elérte a 192 km/s-t (~692000 km/h!!!) – ezzel csak úgy mellékesen minden idők leggyorsabb ember alkotta eszköze. Bár kissé túlzás azt állítani, hogy „megérintette a Nap felszínét”, az ugyanis definíció szerint a 695000 km sugarú fotoszféra lenne, ám a Parker így is bőven a Nap kiterjedt légkörén, a koronán belül haladt, ezzel elsőként szerezve közvetlen mérési adatokat a napszelet is gyorsító fizikai folyamatokról. Az űrszonda 2025-ben még négy alkalommal fogja elérni keringési pályája napközelségét, küldetése pedig folytatódik amíg a pozicionáló fúvókái bírják hajtóanyaggal.
Folytatás következik a lista 1-5. helyezettjeivel.