Ritkán kap akkora médiafigyelmet Magyarországon ismeretterjesztő műsor, mint amilyet a Mars – Utunk… c. National Geographic sorozat kapott. A felhajtás indokolt is volt a csatorna részéről, mert a sorozat koncepciója tényleg újdonságnak ígérkezett a maga nemében. Ráadásul a téma olyasvalami, ami bizonyosan szerves része lesz az emberiség közeljövőjének és egyszersmind megmozgatja mindenki fantáziáját: meghódítani egy új bolygót. Ezúttal valóban izgalmasnak (és hasznosnak!) ígérkezett egy Nat Geo produkció, a sikerhez pedig minden adva volt – így csak még bosszantóbb a bukása.
Ötvözni a fikciót az ismeretterjesztéssel közel sem új keletű gondolat a modern televíziózásban (lásd pl. Vikingek, Harley és a Davidson fiúk). Azonban tudományosan/történelmileg megalapozott fikciós történetet vegyíteni klasszikus dokumentarista elemekkel, tudományos nagyágyúk megszólaltatásával, látványos felvételekkel már sokkal egyedibb megközelítés. A Mars – Utunk… ugyanis két idősíkon zajlik. A játékidő nagyobbik része a 2030-as években játszódik, amely során a Marsra először leszálló és azt kolonizálni igyekvő legénység küldetését követhetjük nyomon. A felmerülő tudományos kérdéseknél vagy problémáknál azonban a sorozat visszaugrik 2016-ba, amikor is valós szakemberek igyekeznek megvilágítani az adott kérdéskört. Az alapkoncepció remek, első kézből kaphatunk tudományos ismeretterjesztő előadást, rengeteg konkrétummal, izgalmakkal teli körítéssel és lenyűgöző látványvilággal!
A gond csak az, hogy a Mars – Utunk… minden szempontból megbukik, sőt, nem is igazán próbálkozik.
A Mars végig ellenünk volt. Csak a hitünkbe kapaszkodhattunk…. ezért újra alászálltunk a sötétségbe. És fényt találtunk a sötétségben.
A történet önmagában még jó is lehetne, legalábbis az első évadban fellépő problémákban (landolás, marsi időjárás, energiakérdés stb.) és konfliktusokban (nemzetközi támogatás, új legénység beépítése) bőven lenne potenciál, azonban ezek kidolgozása és megoldása unalomba fullad. Az első rész rögtön kihagy egy nagy ziccert, amikor gyakorlatilag a Marsra való leszállásnál veszi fel a fonalat, kihagyva ezzel az űrutazás számos megválaszolandó kérdését. Lehetne mesélni a hosszú utazás és a bezártság pszichológiai hatásairól, a gondoson válogatott legénység csoportdinamikájáról, a szűkös ellátmányról, a sugárzás és a súlytalanság élettani hatásairól… Megannyi érdekes kérdés, főleg annak tükrében, hogy az epizód büdzséje miatt szegényesen festő űrhajó-belső láthatólag teljesen alkalmatlan bármiféle utazásra.
A sorozat később sem a problémák megoldásaira fókuszál, helyette drámával nyújtja el a játékidőt, még pedig a túlzott pátosszal teletűzdelt fajtából. A felvetett témák még érdekesek is lehetnének, azonban a forgatókönyvírók minden esetben túlzásokba esnek és a szituációk idegesítően hiteltelenné válnak. Visszatérő üzenete a sorozatnak, hogy a vörös bolygó meghódítása az emberiség közös ‘’kötelessége’’, illetve, hogy ezen cél eléréséhez áldozatokat kell hoznunk, legyünk akár asztronauták vagy milliárdos cégvezérek. Szép és fontos gondolatok, de egyrészt öt epizódon keresztül ismétlik ezeket (hatból áll az évad), másrészt a pátosz még az ünnepélyesnek szánt pillanatokat is elrontja.
Az ikreknek állítólag egy agyuk van, de az a baj, hogy a szívük is közös és csak úgy választhatják szét, ha összetörik.
A szereplők szürkék és egysíkúak, hat epizód alatt jóformán alig tudunk meg róluk bármit is azon kívül, hogy mindegyikőjük makulátlan szakember, akik már eddig is nagy áldozatot hoztak azzal, hogy hátrahagyták a Földet, családot. gyereket (szobanövényt és kutyát!), továbbá bármikor hajlandóak kockára tenni az életüket is a küldetés sikeréért. Persze, ezek lennének az elsődleges szempontok egy jövőbeli Mars-misszió legénységének kiválasztásakor, de talán nem lenne elhanyagolandó az sem, hogy embereket és ne droidokat toborozzanak. A Nat Geo elképzlése szerint ugyanis így néz ki egy tudós, egymás között pedig úgy kommunikálnak, mint egy zs-kategóriás hollywoodi filmben:
Olvastam a publikációit. A többiek is. Az alacsony hőmérsékletű szupravezető burkolatokról írt munkája lenyűgöző volt… Javier Delgado pedig már nagyon szeretne beszélni Önnel a hidroponikus keverékek foszforszintjéről.
Mindezt üdvözlés gyanánt. Jujj.
Ha valakit elsősorban az űrutazással, a planetológiával és a kolonizációval kapcsolatos tények és talányok érdekelnek, az megint csak csalódni fog, mert epizódonként jó, ha egy-egy konkrétum elhangzik (egy tudományos ismeretterjesztő műsorban!). A Mars sivatagos, de a mélyben van víz; vannak porviharok, amik nagyok; ja és a légkör ritka, érdemes vigyázni a nyomáskülönbséggel! Ennyi; a marsi gravitációról például szót se ejtenek, mert láthatólag annak bemutatására már nem futott a költségvetésből…
Ezzel el is jutottunk a sorozat legnagyobb problémájához: a konkrétumok, tények és úgy egyáltalán, az ismeretanyag teljes hiányához. Művészet lehetett ennyire üres forgatókönyvet írni, de talán még nagyobb kihívás volt egy egész sor szakértő szövegét olyan valószínűtlen módon megvágni, hogy azokban véletlenül se forduljon elő semmiféle tudományos érdekesség.
Pedig itt legalább hús-vér emberek, igazi szakmai nagyágyúk magyaráznak… leginkább arról, hogy mennyire fontos és egyben nehéz a Mars meghódítása. A témával hobbiszinten foglalkozó egyszerű néző pedig hiába vár újabb információkat, be kell érnie néhány neves helyszín látványával mint pl. a 39-es számú kilövőállás, a SpaceX főhadiszállása vagy pár, magyar forgatási helyszín.
Ha már SpaceX; meg kell említeni, hogy a sorozat mindkét idővonalán erősen érződik Elon Musk hatása és ideológiája. Az azonnali kolonizáció gondolata, a technológiai megvalósítás, a misszió nemzetközi volta és motivációs háttere – mind-mind pontosan visszaadja az Elon Musk által már régóta hirdetett irányvonalakat. A SpaceX vezérigazgatója persze maga is feltűnik a műsor hagyományos ismeretterjesztő részében, sőt, a jövőbeli fikciós karakterek között is. Mindez pedig már inkább kelti egy jól megkoreografált SpaceX-reklámfilm érzetét, semmint egy ízig-vérig ismeretterjesztő műsorét. Valószínűleg ez is kellett a sorozat tekintélyes költségvetéséhez (20 millió $-t költöttek az első évadra), de a szponzoráció ilyen formája a sorozat, sőt, az egész Nat Geo hitelességét teszi kérdésessé.
Összességében tehát ezer sebből vérzik a Mars – Utunk… sorozat. A szándék nemes, a koncepció jó, de ha valaki kiveszi egy bolygó meghódításából a tudományt, a technikát, a tervezést és az emberi tényezőt, akkor ott nem marad más csak üres pátosz és végtelen (vörös) sivatag. Pusztán ezekért pedig ne induljunk el a Marsra.