Kína sosem csinált titkot abból, hogy vezető szerepre törekszik a tudományban éppúgy, mint a politika és a gazdaság számos területén. Térnyerésének a látványos, de közvetlen haszonnal nem járó látványprojektek ugyanúgy részét képezik, akárcsak a gyakorlati sikerek – elég csak az olimpiai rendezésekre gondolni. A tudományos eredmények közül pedig semmi sem reprezentálja látványosabban egy hatalom technológiai fejlettségét, mint a világűr meghódítása.
Így volt ez a hidegháború idején is, amikor az USA és a Szovjetunió erőforrásaikat nem kímélve folytatott versenyfutást az űrkutatás számos szegmenségben. Bár a szovjetek számos mérföldkövet hamarabb értek el vetélytársuknál, a ’70-es évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy az óriási költségekkel járó űrprogramok nem tarthatóak fenn hosszú távon. A Holdra szállással az Egyesült Államok olyan technológiai előnybe került, amellyel a versenytárs már nem tudott lépést tartani. Legyőzhető rivális hiányában azonban az Egyesült Államoknak sem állt szándékában dollár százmilliárdokat áldozni az űr meghódításáért, így ügynökségüknek, a NASA-nak jóval szerényebb eszközök álltak rendelkezésre a Naprendszer felderítésének folytatására.
A 2010-es években egy újfajta űrverseny kezdett kibontakozni, ezúttal a magánszektorban. A SpaceX úttörő jelentőségű fejlesztései, mint például a visszatérő és újra felhasználható rakétafokozatok megmutatták, hogy az űrtevékenység akár profitábilis is lehet. Ennek hatására gombamód kezdtek el szaporodni a hasonló profilú űripari cégek, mint például a világ egyik leggazdagabb embere, Jeff Bezos által alapított Blue Origin. Az új űrverseny cseppet sem sérti az USA érdekeit, mivel ezek a csúcstechnológiával foglalkozó cégek kevés kivételtől eltekintve amerikai tulajdonban vannak és számos más iparággal ellentétben nem szándékoznak külföldre kiszervezni a termelést (legalábbis egyelőre). Az űr meghatározó hatalma így továbbra is az USA lesz, anélkül, hogy a hidegháborúhoz mérhető forrásokat áldozna rá.
Hosszútávon is csak a Kínai űrbéli törekvései fenyegethetik ezt a hegemóniát, ráadásul a két szuperhatalom viszonya az űrben sem kevésbé fagyos, mint a külpolitikában. Ez persze csak annak fényében lehet meglepő, hogy a NASA gyakorlatilag minden komolyabb űrtevékenységet végző országgal szoros együttműködést folytat. A közös munka leglátványosabb sikere a 2002 óta működő Nemzetközi Űrállomás (ISS), amelyet a NASA mellett az orosz, az európai, a kanadai és a japán űrügynökségek közösen finanszíroznak (igaz, amerikai dominanciával), fedélzetén pedig 19 nemzet 244 asztronautája tevékenykedett. Az egyetlen jelentős hiányzó Kína, amely bár 2007-ben jelezte csatlakozási szándékát az ISS-hez, befolyásos amerikai politikusok nem nézték jó szemmel a tudományos jellegű közeledést, így a ténylegesen világméretű összefogás elmaradt. Sőt, néhány évvel később már szövetségi törvény tiltotta meg a NASA-nak bármiféle együttműködést a kínai kormányzati vagy tudományos szervekkel.
Válaszként Kína alaposan felpörgette saját űrprogramját, amely először 2003-ban volt képes önerőből asztronautát (vagy ahogy arrafelé mondják, taikonautát) juttatni a világűrbe. A cél az USA-hoz való gyors felzárkózás volt, amelyhez rakétafejlesztésen és űrállomás-építésen keresztül vezetett az út – egyaránt rendkívül költséges hobbik. A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) éves finanszírozását az utóbbi években közel 9 milliárd dollárra tornászták fel, ami meghaladja az Európai Űrügynökség (ESA) költségvetését is, de jelentősen elmarad a NASA 23 milliárdos büdzséjétől. A kínai űrügynökség viszont jóval fókuszáltabban költekezhetett, a pártvezetés ugyanis látványos eredményeket várt, hasonlóan a hidegháborús idők amerikai stratégiájához. A CNSA-nak így többek között a csillagászati kutatásokat szolgáló űrtávcsöves fejlesztéseket parkolópályára állítva egyetlen célt kellett teljesíteni: eljutni oda, ahová mindeddig csak az USA tudott – sőt, még messzebbre!
Ez a gyors ütemű fejlődés mára több látványos eredménnyel szolgált. 2020 elejére elkészült a Hosszú Menetelés 5B rakéta, amely 23 tonnás teherkapacitásával már nagy méretű modulokat is képes volt Föld körüli pályára állítani. Az új eszközzel és a két korábbi ideiglenes űrlaboratóriummal nyert tapasztalatok alapján megkezdődhetett a Tiengong („Mennyei Palota”) űrállomás kiépítése. Az első, 16 méter hosszú és 4 méter széles központi modult idén áprilisban bocsájtották fel, jelenleg pedig már a második legénység teljesít szolgálatot. A következő években további két tudományos modullal fog bővülni a Tiengong, és bár az ISS kapacitását a hozzá kapcsolódó Shenzhou („Isteni Eszköz”) űrhajókkal sem fogja elérni, mindenre képes lesz, mint a nagy testvér – sőt, a tervezett 10-15 éves működési ideje révén könnyen lehet, hogy túl is fogja élni őt.
Ezzel párhuzamosan a következő logikus lépés a Holdra szállás megvalósítása lehet. Ember nélkül mondhatni már rutinszerűen landolnak a Föld kísérőjének felszínén, hiszen a Chang’e 3 és 4 missziókat követően – amelyek mozgó rovereket is magukkal vittek – egy évvel ezelőtt a Chang’e 5 is sikerrel teljesítette a küldetését. Utóbbi szonda nem csak a helyszínen vizsgált kőzeteket, de a begyűjtött minta egy részét sikerrel vissza is juttatta a Földre. Az emberes Holdra szállás azonban egészen más biztonsági protokollokat és technikákat követel meg, így a kínai zászló kitűzése néhány évig még biztosan várat magára.
Hogy pontosan meddig, az a nem túl közlékeny CNSA terveiből nem derül ki, de sokatmondó, hogy a NASA könnyűszerrel bírta rá a Fehér Házat saját holdprogramja, az Artemis felgyorsításának támogatására. Három éve Donald Trump 2024-et, feltételezett második elnöki ciklusának végét jelölte meg célként a Holdra való visszatéréshez, ami több szempontból is túlzottan optimista tervnek bizonyult. Ám egy-két év késés még beleférhet, mielőtt az amerikai érdekekhez képest túlzottan kiélezetté válna a verseny. A legutóbbi információmorzsa a kínai holdprogram helyzetéről annak vezetőjétől, Ye Peijiantól származik, aki szerint az évtized végéig biztosan teljesítik az emberes küldetést. Ezt követően hosszabb távú építkezés kezdődhet: az orosz Roszkozmosszal idén aláírt megállapodás értelmében 2035-ig állandó személyzettel operáló bázist terveznek a Hold déli sarkvidékére (a NASA hasonló céldátummal fejleszti a Hold körül keringő Lunar Gateway űrállomást).
Az első mérföldkő, ahol Kínának esélye nyílhatna megelőzni a NASA-t, a Mars meghódítása. A Holdnál legjobb esetben is 140-szer távolabb lévő, legalább 200 napig tartó utazással elérhető bolygó mindeddig csak űrszondák révén volt tanulmányozható. Jelenleg öt űrügynökség nyolc szondája kering a vörös bolygó körül. Ám míg ún. orbitert India és az Egyesült Arab Emirátusok, a sikeres landolásra a közelmúltig csak a NASA volt képes – az ESA-nak kétszer is beletörött a bicskája, a Roszkozmosz pedig inkább nem is próbálkozott. A tavaly indított kínai Tianwen-1 („Mennyi Kérdések”) azonban tavaly május 14-én megtörte az amerikai hegemóniát, leszállóegysége és rovere sikeresen érkezett meg az Utopia Planitia síkságra, ahol a következő években geológiai vizsgálatokat fog végezni.
Az emberes küldetés hajszolása azonban kétséges sikerrel kecsegtet. Bár egy történelmi elsőségről lenne szó, ám a küldetéssel járó kockázat (anyagilag és presztízs tekintetében egyaránt) is jóval nagyobb. Ennélfogva Peking is óvatosabb a célok megjelölésével. Egyelőre csak annyit tudni az egyik legfontosabb kínai űripari cég vezetőjének, Wang Xiaojun bejelentéséből, hogy 2033-tól minden indítási ablak során (tehát bő két évente) érdekeltek lesznek, kezdetben azonban csak az emberes missziókat előkészítő szondák küldése lesz terítéken. A NASA-t még az Obama-adminisztráció során hozott kongresszusi határozat „kötelezi” az emberes Mars-küldetés megvalósítására a 2040-ig, a gyakorlatban azonban az ütemezés jelentősen függ az ugródeszkaként is funkcionáló Lunar Gateway űrállomás megépítésétől. Így a jelenlegi papírforma szerint az első embert egy harmadik szereplő, a mindent erre a célra feltevő SpaceX juttathatja el a vörös bolygóra.
Az elsőségekről való lemaradás azonban láthatóan nem szegi kedvét a kínai pártvezetésnek. Sőt, a mögöttünk hagyott esztendő fejleményei alapján Kína hajlandó elengedni a ’60-as évekre jellemző célirányos sprintversenyt és inkább maratoni űrversenyre rendezkedik be.
A közelmúltban sorra jelentettek be olyan hosszútávú tudományos terveket, amelyek az űrállomással és holdbázissal ellentétben kevésbé látványos alapkutatások közé tartoznak. A csillagászati projektek közül az egyik legígéretesebb koncepció egy Hubble-kaliberű űrtávcső, amely a NASA matuzsálem korú és egyre gyakrabban meghibásodó eszköze után az emberiség egyik legfontosabb szeme lenne a látható fény tartományán. A Xuntian („Űrbéli Őrszem”) névre keresztelt teleszkópot 2024-re ígéri a CNSA, a tervek szerint pedig ugyanarra a pályára szánják, amelyen a Tiengong kering, sőt, bármikor össze is kapcsolódhatna az űrállomással javítások és fejlesztések céljából.
Peking tehát egyáltalán nem lassít a 21. század nagyhatalmi űrversenyében, de hosszútávú célokat tart szem előtt. A realitások fényében ez érthető is, a médiában gyakran olvasható szenzációk mögött ugyanis még mindig évtizedes lemaradások húzódnak a nagy rivális Egyesült Államokkal szemben. A Chang’e 5 távvezérelt holdraszállása már az Apollo-program idején is realitás volt; a Nemzetközi Űrállomás első modulját 1999-ben állították Föld körüli pályára; a Hubble-űrtávcső már több mint harminc éve teljesít szolgálatot; a Marsra leszállt rover pedig kiköpött mása a NASA MER robotjának, amelyből még 2004-ben küldtek a vörös bolygóra két példányt.
Mindezen mérföldköveket alapul véve Kína közel két évtizedes fejlesztési hátrányban van jelenleg az Egyesült Államokkal szemben az űrversenyben. A tendenciák alapján a lemaradás idővel csökkenni fog, vagy akár el is tűnhet. Könnyen lehet azonban, hogy addigra az űrben is a megavállalatok és a piac alakulása fogja diktálni a fejlődés ütemét. Ez pedig egy teljesen új dilemma elé fogja állítani a Nagy Sárkányt.
Ha tetszett a bejegyzés, látogass el a Csillagvizsgáló Facebook oldalára is, ahol napi rendszerességgel találhatsz csillagászati és űrkutatási híreket, látványos felvételeket és egyéb aktualitásokat – tudományról és science fictionről egyaránt.