Ami az elmúlt hónapokban várható volt, immáron hivatalos: a James Webb űrtávcső jövő év márciusában sem fog elindulni. A járványügyi intézkedések nyomán kialakult helyzetben mindez nem meglepő, azonban a James Webb űrtávcső már így is menthetetlenül a halasztások és az elszálló költségek szimbóluma lett. Hogyan jutott ide a NASA eddigi...
Sikeres volt a Crew Dragon szombat esti startja, két utasával jelenleg is úton van a Nemzetközi Űrállomás felé. Ezzel a SpaceX lett az első magáncég, amely saját gyártmányú űrhajóján embert vitt az űrbe. A küldetés tehát már túl van a nehezén, az ISS-hez való dokkolás azonban még kicsit odébb van...
Az emberes űrutazás kétségkívül az emberiség történelmének egyik legnagyobb vívmánya. A hat évtized alatt, mióta a Föld légkörét elhagytuk, számos dolgot értünk el a világűrben: eljutottunk a Holdra, űrállomásokat építettünk, és (szinte) rutinszerűen juttatunk el asztronautákat ezekre. Kétségtelen azonban, hogy az űrkorszak kezdetén még sokkal ambiciózusabb célokat tűzött ki maga...
Korábbi bejegyzéseinkben már bemutattuk a Hubble Space Telescope (HST) eredetét és történetét, valamint a 30 éves pályafutása során elért legnagyobb eredményeit. Egy ilyen volumenű küldetés örökségét nem egyszerű feladat összefoglalni, ezért most még egyszer nekiveselkedtünk, hogy (kötetlenül szemezgetve) további harminc érdekességet válogassunk össze a legendás...
Jelen ismereteink szerint a Mars az egyetlen bolygó, amelyet robotok népesítenek be – lassacskán már fél évszázada. Igaz, sosem voltak sokan és a teljes létszám még most is csak két fő darab. Az idegen égitestek felszínére leszálló szondák (az ún. landerek) egy különleges csoportját képezik a kerekeken guruló laboratóriumok, a...
Immáron több, mint egy éve, hogy az emberiség történetének második legtávolabbra jutó űrszondája is elérte a Naprendszer (egyik) határát. Mondhatni, ideje volt már, főként ha figyelembe vesszük, hogy 42 évvel ezelőtt indult el hosszú útjára. A Voyager űrszondá(k)nak azonban nem csak a Naprendszer “széle” volt a kitűzött úticéljuk, az említett...
Ha van érdemi haszna a történelmi események jubileumának, az a lehetőség, hogy újra beszédtémává tegyük azokat. Ilyenkor kínálkozik a legjobb alkalom, hogy kiemeljük a jelentőségüket, megmagyarázzuk hatásukat a jelenünkre vagy éppen ellenkezőleg, átértékeljük a múlt történéseit. A Holdra szállás esetében azonban mindez kiegészül még egy aspektussal: újra és újra bizonyítani,...
Idén ötven éves az Apollo 11 küldetés – ebből az alkalomból pedig arra tett kísérletet a Csillagvizsgáló Blog, hogy Magyarországon első alkalommal mérje fel a holdra szállás hazai megítélését. Mennyien hiszik, hogy soha nem is járt ember a Holdon? Mire alapozzák a kétkedésüket? Mások mit tartanak a legfontosabb bizonyítékoknak? És...
Közeledik az Apollo 11 küldetésének 50. évfordulója, mostanság még sem emiatt szolgáltatott témát a holdraszállás. Sokkal inkább az új amerikai Hold-program került reflektorfénybe, az utóbbi hetekben ugyanis igencsak felkavarodott az állóvíz a NASA tervei körül – igaz, ez egyaránt jelent jót és rosszat. A mérleg pozitív serpenyőjében ott a friss...
Az űrkorszak kezdete óta, vagyis az utóbbi hatvan évben az embeiség szondái messzire jutottak szerte a Naprendszerben. A távolságok természetesen továbbra is kihívást jelentenek a technikának, a büdzsének és az emberi türelemnek egyaránt. A NASA New Horizons űrszondája még 2006-ban indult el hosszú útjára, nem is olyan rég pedig elérte...